
Fotó: Gecse Noémi
Magánkórházakhoz hasonló körülményeket tudnak biztosítani a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház neonatológia osztályán, melynek átadására pénteken, az egészség világnapján került sor.
2017. április 09., 17:392017. április 09., 17:39
András-Nagy Róbert, a kórház menedzsere elmondta, az átadással gyakorlatilag egy hét évvel ezelőtt elkezdődött folyamat zárult le. Első lépésben felújították a nőgyógyászati osztályt, majd bevezették az úgynevezett „rooming in” rendszert – amikor a baba és mama egy kórteremben van –, három évvel ezelőtt pedig új szülőszobákat alakítottak ki – tájékoztatott a kórházmenedzser.
A Kovászna Megyei Tanács által benyújtott pályázat révén az újszülöttosztály számára több mint 350 ezer lej értékben vásároltak korszerű műszereket, berendezéseket, fototerápiás lámpát, klinikai inkubátort, életfunkciókat figyelő monitorokat, valamint kórházi ágyakat – tájékoztatott az átadón Tamás Sándor. A megyei önkormányzat elnöke elmondta továbbá, az osztrák beszállító cég a személyzet kiképzését is vállalta.
Az újszülöttosztályt Gyulai Gabriella osztályvezető főorvos Amerikában szerzett tapasztalatai alapján tervezték meg. Gyulai Gabriella elmondta, az új osztályon 33 ágyat lehet igénybe venni, ebből négy intenzív terápiás, és 14 hely van a koraszülötteknek. Jelenleg 19 asszisztens és két szakorvos dolgozik az osztályon. A sepsiszentgyörgyi kórházban évente mintegy 1100 kisbaba születik. Megtudtuk továbbá, a Diószegi Pékség támogatásával vásároltak egy olyan berendezést is, amellyel minden újszülöttnél elvégzik a hallásszűrést.
A hétvégén egyébként Kovásznán tudományos konferenciát tartott az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztálya, melynek keretében Tamás Sándor megyei tanácselnök elismerő oklevelet adott át Szabó Béla marosvásárhelyi nőgyógyászprofesszornak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyének bátor, határozott képviseletéért, az erdélyi magyar orvosképzésben kifejtett oktatói és tudományos tevékenységéért, gyógyító munkája elismeréseként.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.