2011. május 02., 11:572011. május 02., 11:57
Az egyetlen csepp vérből a születést követő három napon belül elvégzett laboratóriumi vizsgálatnak köszönhetően kiszűrhető, hogy az újszülött szenved-e valamelyik ritka betegségben, az azonnal elkezdett kezelés és diéta eredményeként pedig a gyermek teljes értékű életet élhet.
A két romániai és a magyarországi egyetem által elnyert mintegy kétmillió eurós támogatás révén Szegeden emelt szintű szűrőközpontot alakítanak ki, Temesváron fejlesztik a meglévő egységet, Aradon pedig egy újat alakítanak ki – közölte a szakember.
A csongrádi megyeszékhelyen az esztendő végére a gyermekklinika mellett felépül egy 350 négyzetméteres laborépület, ahová új műszerek is kerülnek. Ebben folytatják a magyarországi újszülöttek szűrését, és néhány igen ritka betegség megerősítő vizsgálatait is itt végzik majd el a romániai páciensek számára – mondta az egyetemi tanár.
2011 őszén Aradon elindul a veleszületett pajzsmirigy elégtelenség, az újszülöttkori hipotireozis, valamint egy örökletes anyagcserezavar, a fenilketonuria szűrése. Más rendellenességek kivizsgálását Temesváron végzik el az Arad és Temes megyében születő gyermekek esetében - tette hozzá.
A program részeként a két romániai megyében ezer-ezer gyermeket és felnőttet is megvizsgálnak, akik az egyik leggyakoribb veleszületett anyagcsere-rendellenességre, a cisztás fibrózisra utaló tüneteket mutatnak, a megerősítő genetikai tesztre esetükben Szegeden kerül majd sor.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!