
A torjai híd újraépítéséről döntött szerdai közös ülésén a Kovászna Megyei Tanács és a Kézdivásárhely szomszédságában lévő község tanácsa. Az átkelő újjáépítése 580 ezer lejbe kerül, a beruházást a megyei önkormányzat 200 ezer lejjel támogatja a tartalékalapjából.
2015. november 12., 14:442015. november 12., 14:44
Tamás Sándor, a megyei közgyűlés elnöke rámutatott, hogy a költségvetés kiigazításakor figyeltek arra, hogy a megye úthálózatát, hídjait, egészségügyi szolgáltatásait a közösség igényeinek megfelelő szintre fejlesszék.
Emlékeztetett, hogy idén tavasszal 100 kilométernyi megyei út újraaszfaltozását tűzték ki célul, ami november végéig meg is valósul. Elkészül a nagyajtai híd, és december végére befejezik a megyei kórház felújítását is, sorolta a politikus.
Daragus Attila polgármester rámutatott, hogy a torjai híd stratégiai fontosságú, hiszen a község fontos részeit köti össze, ugyanakkor a mezőgazdasági területek megközelítését is megkönnyíti. Amint mondta, a technikai mutatók elkészültek, a munkálatokat minél hamarabb meg szeretnék kezdeni.
A szerdai ülésen arról is döntöttek, hogy a megyei tanács 10 ezer lejjel támogatja az M Studio 10 éves fennállását ünneplő fesztivált, de 10 ezer lejes támogatást kapott a Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) is, a pénzt felszerelések vásárlására fordíthatják.
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház számára közel 5 millió lejt hagyott jóvá a testület, az öszszegből az intézmény régi épületén végeznek felújítási munkálatokat, de az elektromos hálózat, a fűtés és a tűzvédelem korszerűsítésére is jelentős összeget fordítanak. Az önkormányzat 11 millió lejt fordít további útépítési munkálatokra, 4,2 millióból megyei utakat aszfaltoznak, közel 7 millió lejt pedig községi utak felújítására fordítanak.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!