Hirdetés

Újra Rhédey-kert?

Nagyvárad - Magyar feliratot kér az EMI a metropolisövezetben Hivatalosan is nevezzék Rhédeykertnek a nagyváradi Nicolae Bălcescu parkot – kéri az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezete. A szervezet két hivatalos kéréssel fordult Petru Filip polgármesterhez, illetve Biró Rozália és Mihai Groza alpolgármesterhez. Emellett azt is kérik, hogy a metropolisövezetben kitett táblákra a román és angol nyelvű mellé kerüljön fel a magyar felirat is.

Pap Melinda

Pap Melinda

2007. november 30., 00:002007. november 30., 00:00

 Az EMI képvisel?i csütörtökön egyeztettek err?l Biró Rozália alpolgármesterrel. „A Rhédey-kertet a Rhédey grófok
adományozták a városnak örök használatra, az lenne a természetes, ha az ? nevüket viselné” – közölte a Krónikával
Nagy József Barna, az EMI váradi elnöke. Elmondta, biztató választ kaptak, Biró Rozália szerint ugyanis ezt könnyebb lesz elfogadtatni a tanáccsal, mint a Szent László tér ügyét. Amint arról beszámoltunk, az EMI korábban azt kérte, hogy a város f?tere, a jelenlegi Unirii tér hivatalosan is vegye fel a városalapító király nevét.
A testület visszautasította ezt, ezért az EMI aláírásgy?jtésbe kezdett, most gy?jtik össze a több ezer szignót tartalmazó
íveket. „Megvárjuk, míg kiderül, ki lesz a polgármester, és benyújtjuk ezeket. Lehet, hogy magyar polgármesterünk lesz, ami megkönynyítené a dolgunkat” – fogalmazott Nagy. Hozzátette: a Rhédey-kertre vonatkozó kérésüket is aláírásokkal támasztják alá. Szerintük így a tanács nem söpri le olyan könnyen az asztalról.
Nagy szerint a Rhédey-kert átnevezése azért is egyszer?bb, mivel nincsenek lakók.
Ami a metropolisövezetben kihelyezett táblákat illeti, azt a választ kapták, hogy – mivel az övezetet Nagyváradon
kívül másik hét település alkotja – az ügy nem tartozik a megyeszékhely önkormányzatának a hatáskörébe. „Ezeket
vagy az övezetet m?ködtet? egyesület helyezte ki, vagy a települések önkormányzatai. A következ? hetekben
felgöngyölítjük az ügyet” – ígérte Nagy. „Elfogadhatatlan, hogy olyan községekben, mint Bors, ahol a magyarság
számaránya meghaladja a 20 százalékot, csak román és angol nyelv? felirat szerepel” – tette hozzá. Az EMIelnök
arról is beszámolt lapunknak, hogy a szervezet jogi útra terelné a nagyváradi utcanévtáblák ügyét.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, a helyi tanács tavaly szeptemberi határozata értelmében ezeken a román utcanév
mellett a tér, utca, sugárút magyar kifejezéseket is fel kell tüntetni. Az önkormányzat azonban nem ültette gyakorlatba a határozatot. „Egyeztetünk az ügyvédünkkel, és a közigazgatási bírósághoz fordulunk” – mondta Nagy József Barna.

Moscovei helyett Acél Ervin utca?
Nagyvárad f?építésze visszautasította a kérést, hogy a Moscovei utcát, amelyen a Nagyváradi Állami Filharmónia székhelye is található, nevezzék át Acél Ervin utcára – közölte tegnap Delorean Gyula tanácsos. Mint mondta, a f?építész arra hivatkozott, hogy 453 ház lakóinak kellene kicserélnie iratait. A tanácsos szerint ez nem akadályozhatja meg az RMDSZ-frakciót abban, hogy a belvárosi utcát a nemzetközi hír? karmesterr?l nevezzék el, aki évtizedeken keresztül irányította a filharmónia zenekarát.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
Hirdetés
Hirdetés