
Teljesen újjáépítik a hétfő este leégett kommandói Horn Dávid Általános Iskolát, erre kormánytámogatást igényelnek, ha pedig nem kapnak, önerőből állják a munkálatokat – nyilatkozta lapunknak Tamás Sándor. Közben ötmillió forint gyorssegéllyel és könyvadománnyal segít a budapesti nemzetpolitikai államtitkárság.
2017. január 11., 18:002017. január 11., 18:00
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke rámutatott: első lépésben kormányhatározat-tervezetet készítenek a prefektúrával, és gyorssegélyt kérnek a legsürgetőbb károk helyreállításához, hosszú távon viszont mindenképp az egész épület újraépítése a cél. „Van rá pénz, akarat és jogi lehetőség is” – szögezte le Tamás Sándor. A megyei tanács január 26-án ülésezik, akkor elfogadják a készenléti felügyelőség jelentése alapján összeállított előzetes dokumentációt.
Sajnos nemcsak az iskolaépület 25 százaléka vált a lángok martalékává, hanem leégett a két informatikai laboratórium, a raktár, ahol a sportfelszereléseket tárolták, a kilencezer kötetes könyvtár és az irattár is. A Kovászna megyei tanfelügyelőség számítástechnikai, kommunikációs berendezésekkel és oktatási segédanyagokkal pótolja a veszteséget, de civilek, intézmények is a tanintézet segítségére sietnek.
Bancea Gábor sepsiszentgyörgyi református lelkész, a kommandói iskola volt diákja pénzgyűjtést kezdeményezett az iskola újjáépítésére, egyelőre csak személyesen a Gyöngyvirág utcai gyülekezetben lehet átadni a pénzadományokat, de hamarosan bankszámlát is nyitnak. A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház könyveket gyűjt, hogy a kommandói tanintézet leégett könyvtárát részben pótolják. A január 14-ei Jurnal de România. Sfântu Gheorghe című előadásukra ingyenes a belépés azok számára, akik könyvet adományoznak.
Mostanra egyébként az is biztossá vált, hogy a hétfő esti tűzvészt a rosszul szigetelő kéményből kipattant szikra okozta. Jelenleg nincs oktatás, takarítanak, javítanak, de hétfőtől a megmaradt épületrészben már újra tanulhatnak a diákok.
Ötmillió forintos gyorssegély Budapestről
Ötmillió forint gyorssegéllyel és könyvadománnyal segíti a nemzetpolitikai államtitkárság a Kommandó településen található Horn Dávid Általános Iskolát, amely hétfőn égett le – közölte az államtitkárság szerdán az MTI-vel.
Mint írták, a hétfői tűzeset utáni helyzetről és a segítségnyújtás lehetőségeiről Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár telefonon egyeztetett Opra Béni Béla iskolaigazgatóval.
Közlésük szerint a tűzvész martalékául esett, kilencezer kötetet számláló iskolakönyvtár gyűjteményének pótlását a nemzetpolitikai államtitkárság a Mikes Kelemen-programból pótolni tudja.
Az épületekben esett károk mértékének megállapítását követően a nemzetpolitikai államtitkárság kész a helyreállítási és felújítási munkálatokhoz további támogatást biztosítani – jelezték. Az 1070 méteres magasságban, Kézdivásárhelytől 32 kilométerre fekvő Kommandó mintegy ezer lakója közül 947-en vallották magukat magyarnak a 2011-es népszámláláson.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
szóljon hozzá!