A konfliktusokba torkolló közgyűlést követően a testület vezetősége az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének kérésére május 2-án ült tárgyalóasztahoz Borboly Csaba Miért-elnökkel, Kovács Péterrel, az RMDSZ ügyvezető alelnökével, Petres Sándorral, a Gyergyó területi RMDSZ elnökével, illetve több ifjúsági tagszervezet vezetőjével, hogy az ifjúsági tanács berkeiben kialakult konfliktushelyzetet megvitassák. Amint arról már beszámoltunk, a vita a közgyűlésen amiatt robbant ki, hogy a szervezet négy tagja rendellenességeket észlelt a közgyűlést előkészítő bizottság munkájában. Többek között azt nehezményezték, hogy a bizottság „olyan szervezeteket is felruházott szavazati joggal, amelyek nem tagjai a GYTIET-nek”. Továbbá felrótták, hogy az alapszabályzat módosításakor olyan cikkelyeket fogadtak el, amelyek „túlságosan nagy hatalommal ruházzák fel az elnököt”. Az RMDSZ gyergyószentmiklósi székházában zajlott megbeszélésen Kovács Péter – aki egyben a Miért társelnöke – azt javasolta, hogy vizsgálják meg a GYTIET 25 tagszervezetének helyzetét, tartsanak újabb küldöttgyűlést, és módosítsák a visszaélésekre lehetőséget adó cikkelyeket. Suciu Gábor kérdésünkre elmondta, még nem döntöttek az újabb közgyűlés időpontjáról.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.