2011. március 08., 08:562011. március 08., 08:56
Nagy András, a megyei gyógyszerészkamara elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, az országos egészségügyi programok keretén belül az egészségügyi minisztérium 4,4 millió lejjel tartozik a háromszéki patikáknak. A gyógyszerészek semmiképpen nem állítják le az életmentő gyógyszerek kiadását az érintett cukorbetegek, rákbetegek, szervátültetés utáni betegek és AIDS-betegek számára, hiszen esetükben egy nap késlekedés is végzetes lehet, ám már nem mindegyik patika tudja beszerezni ezeket a gyógyszercsoportokat.
A tartozások miatt a beszállítók megtagadják az ellátást, így a krónikus betegeknek gyakran öt-hat gyógyszertárt is végig kell járniuk, amíg ki tudják váltani például az inzulint. Nagy András elmondta, az elmúlt húsz év történetében példátlan esetként a tavaly július és december között kiadott orvosságok értékét a Kovászna megyei egészségbiztosítási pénztár nem vételezte be a könyvelésbe, mert ezekre az összegekre nem volt költségvetési fedezet. A gyógyszertárak leadták a számlákat a biztosítónak, de a könyvelésben ezek nem szerepelnek, így fennáll a veszélye, hogy a patikusok soha nem kapják meg a pénzüket.
A kamaraelnök elmondta, ha a minisztérium ebben a hónapban nem törleszti az adósságát, áprilisban a betegek kétnyelvű szórólapot kapnak majd a gyógysze-rük mellé, amelyen a következő felirat lesz olvasható: „Ön a Románia kormányának és az egészségügyi minisztériumnak köszönhetően lehet, hogy utoljára kapta meg életfenntartó gyógyszerét.”
A kezdeményezés egyelőre helyi szintű, de szeretnék országos szintre kiterjeszteni. Nagy András ugyanakkor felháborítónak tartja, hogy az országos egészségbiztosító nem ad, hanem még visszavesz az ingyenes és részben térítéses gyógyszerekre szánt pénzből. A Kovászna megyei biztosító idén 10 millió lejt kapott, hogy a gyógyszertáraknak havi részletekben törlessze a tavaly március–április időszakban kiadott kedvezményes gyógyszerek értékét. Eddig 6,7 millió lejt fizettek ki a patikáknak, a különbözetet azonban visszavette az országos biztosító. A Kovászna megyei patikák felé jelenleg is 10 millió lejes határidőn túli elmaradása van az egészségbiztosítónak.
-------------------
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.