A mintegy félszáz személy részvételével fémjelzett összecsapás pénteken este a kincses város Grigorescu negyedének egyik szórakozóhelyén történt, ahol a vasutasok Gruppo Gară elnevezésű szurkolói csoportja ünnepelte fennállása egyéves évfordulóját. A Fortuna vendéglőben rendezett parti azután csapott át tömegverekedésbe, amikor a közelben elhaladó U-drukkerek szidalmazni kezdték riválisaikat, a CFR rajongói pedig tettlegességgel válaszoltak. A Pro Sport és a Gazeta Sporturilor című napilapok tegnapi kiadása szerint az utcán, botok és székek bevetésével zajló közelharcnak a helyszínre érkezett karhatalmi erők vetettek véget. Ioan Rus Herdea kolozsvári rendőrfőkapitány elmondta, a két táborból összesen tizenöt személyt bírságoltak meg csendháborítás miatt. A botrány különben a kolozsvári sürgősségi kórházban is folytatódott, ahová több személyt utaltak be sérüléseik miatt. Az U szurkolói ugyanis itt akartak elégtételt venni a CFR drukkerein, több órán keresztül terrorizálták az orvosokat és asszisztenseket, randalírozásuknak pedig a csendőrök beavatkozása vetett véget. Az élvonalban szereplő két gárda szurkolóinak ellenségeskedése az elmúlt években többször túllépte a lelátó kereteit, és legtöbbször a különös erőszakosságukról híres U-szimpatizánsok keltettek bajt, akik évekkel ezelőtt a CFR több labdarúgóját is helybenhagyták. Egyik, az év elején történt randalírozásuk halálos áldozatot követelt: az „egyetemi” gárda közel húsz szurkolója egy kocsmai összeszólalkozást követően rátámadt két CFR-drukkerre, és egyikük, a 26 éves Bencze István az elszenvedett verés nyomán a kórházban életét vesztette. Szombat éjjel egyébként Vasile Tagean, a Vasluion vendégszereplő CFR elnökének, Iuliu Mureşannak a testőre a moldvai városban súlyosan megvert egy helyi közösségi rendőrt, miután – elmondása szerint – összetévesztette a kolozsvári játékosok nyugalmát zavaró csoport egyik tagjával.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.