Újabb bírósági eljárást fontolgat az Alburnus Maior

Továbbra is törvénytelennek tartja a bányaterv engedélyeztetési eljárását Eugen David, a verespataki Alburnus Maior szervezet elnöke.

2006. július 26., 00:002006. július 26., 00:00

„Az urbanisztikai bizonylat nem megfelelő a bánya tervének leírásában, ezért újból bírósághoz fordulunk” – magyarázta. A Greenpeace és a helyi egyesület korábban is jelezte: a beruházó által másodszorra beszerzett területrendezési engedély nem említi a ciános zagyot tartalmazó derítőt. Ezért az engedélyeztetési folyamat felfüggesztését kérték, de ezt a gyulafehérvári bíróság visszautasította. A szervezet vezetője kifogásolta, hogy a verespataki közmeghallgatás elején nem engedték szóhoz jutni, pedig csak azt akarta elmondani, hogy a civil szféra törvénytelennek tartja a terv engedélyeztetését, következésképp a közmeghallgatást is. „Azért volt a füttykoncert is, mivel nem élhettünk törvény biztosította jogainkkal” – magyarázta. A bányaterv engedélyeztetési eljárása alatt Romániában 14 helyszínen szerveznek közmeghallgatást, Eugen David szerint aktivistáik mindegyiken jelen lesznek.
A szervezet vezetője kifogásolta, hogy a bányavállalat alkalmazottjai a rendezvénynek helyet adó stadion bejáratánál felírták a belépők nevét. „Ilyesmit csak a rendőrség tehet” – mondta. Szintén kifogásolta, hogy a hozzászólásoknál mindössze öt perc állt rendelkezésükre. „Mit lehet elmondani egy több mint négyezer oldalas tanulmányról öt percben?” – tette fel a kérdést Eugen David, aki szerint a verespataki közmeghallgatás ingyencirkusz volt, mivel a közönség nagy része a Montana Gold Corporation alkalmazottjaiból került ki.
A kanadai Gabriel Resources – a Roºia Montana Gold Corporation többségi tulajdonosa – tegnap jelentette be: tárgyalások zajlanak egy bankokból álló konzorciummal a verespataki bánya kitermelési költségeinek finanszírozására. Az aranybánya összköltsége eléri a 700 millió eurót. Yani Roditis, a bányavállalat műszaki igazgatója szerint az összegnek 80 százalékát bankhitelből fedezik.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek