
Fotó: Bálint Eszter
Románia „teleormanizálását" bírálta szerdai nagyváradi sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt, az Erdély Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, aki felszólította az RMDSZ-t, hozza nyilvánosságra a román balliberális koalícióval kötött megegyezés feltételezett titkos mellékletét.
2017. január 11., 14:492017. január 11., 14:49
2017. január 11., 14:512017. január 11., 14:51
Szilágyi úgy vélekedett, miután az RMDSZ vezetői leültek tárgyalni a román kormánykoalíció képviselőivel, szertefoszlott a szövetségnek a parlamenti választásokat megelőző félelemkampánya, amelyben meg akarta menteni Erdélyt Bukaresttől. Mint a politikus hangsúlyozta, az önrendelkezést támogató magyarként és erdélyi állampolgárként tekint a bukaresti kormány programjára. Meglátása szerint nagy ára lesz a most zajló adakozásnak, új adók, illetve a jelenlegi közterhek megemelése nélkül ugyanis nem látja kivitelezhetőnek a Sorin Grindeanu vezette kabinet programját, az eladósodottság pedig egy újabb megállapodást tehet elkerülhetetlenné a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Szilágyi Zsolt ugyanakkor számon kérte az RMDSZ-en a kampányígéretek betartását, emlékeztetve: „autópályát, autonómiát ígértek, de úgy tűnik, megfeledkeztek róla\". A néppárt elnöke szerint nem zárható ki az sem, hogy a szövetségnek már a kampányban megvolt a megállapodása a koalíció gerincét alkotó Szociáldemokrata Párttal (PSD). „Sajnos az RMDSZ titkos megállapodásai esetében immár hagyományról beszélhetünk. Nemcsak Neptunon és Gerzenseen köttettek titkos paktumok, hiszen 2012-ben Crin Antonescu akkori liberális pártelnök kottyintotta el, hogy létezett egy titkos USL–RMDSZ-megállapodás, s Kelemen Hunor elnök ugyan tagadta, aztán mégis nyilvánosságra került egy feltételezhetően kikozmetikázott változat\" – fejtette ki Szilágyi.
A politikus nevetségesnek nevezte az RMDSZ és a román kormánypártok között most megkötött megállapodást, megjegyezve: ha csak ennyit tartalmaz a másfél oldalas dokumentum, akkor a szövetség vezetői tulajdonképpen „biankó csekket\" adtak Grindeanu kabinetjének. Szilágyi meggyőződése, hogy létezik egy titkos megállapodás is a koalícióval. A politikus ugyanakkor öngólnak is nevezte a nyilvánosságra hozott megállapodásban foglaltakat, meglátása szerint ugyanis az RMDSZ kevesebbet kér a PSD-től, mint a Románia által hosszú évek óta ratifikált nemzetközi egyezmények, a szociáldmeokraták viszont elismerik, hogy azóta sem teljesítették vállalt kötelezettségeiket.
„Miért kell politikai egyezmény olyasmiről, amit a parlament elfogadott?\" – tette fel a kérdést az EMNP elnöke, aki sajtótájékoztatóján számos kérdést intézett az RMDSZ vezetőihez. Többek között arra kíváncsi, hogy az eddigi évi 5 millió eurónál többet kap-e ezentúl a szövetség a román állami költségvetésből, mikor számolnak el a pénzekkel, továbbá a kormánypártokkal folytatott egyeztetéseken volt-e szó arról, hogy több miniszter ellen is eljárás zajlik korrupció miatt. Szilágyi kifogásolta azt is, hogy szerepel a miniszterek között az a Lia Olguța Vasilescu, aki a nagy-Románia Pártban (PRM) kezdte politikai karrierjét. „Mit kért az RMDSZ a titkos paktumban egy ilyen kormány támogatásáért cserében?\" – tette fel a kérdést az EMNP elnöke.
Szilágyi egyébként üdvözölte, hogy Kovács Péter távozik a szövetség ügyvezető elnöki székéből, s szerinte sok függ majd attól, hogy Kelemen Hunor kit nevez meg utódjának, illetve hogy folytatódik-e az eltávolodás a Kovácshoz hasonlóan „árokásó\" politikusoktól. „Ha megszabadulnak ettől a gyűlölködő, kemény hangnemtől, amit Kovács Péter képviselt, valós lehetőség lesz az együttműködésre és a párbeszédre\" – szögezte le Szilágyi Zsolt.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
szóljon hozzá!