Az RMDSZ-frakció tartózkodása és a szociáldemokraták ellenszavazatai ellenére megkapta a kellő támogatást a nagyváradi tanácsban a népszavazás újbóli kiírására vonatkozó határozattervezet.
2015. május 17., 19:512015. május 17., 19:51
Ennek értelmében június 14-én másodjára is az urnákhoz hívják a nagyváradi és váradszentmártoni lakosokat, hogy véleményezzék a szomszédos község beolvasztását a megyeszékhelybe. Erre vonatkozó tervét Ilie Bolojan polgármester már akkor bejelentette, amikor az alig egy héttel ezelőtt tartott első referendum megbukott az alacsony részvételi arány miatt.
Debelka Boglárka PSD-tanácsos azonban felvetésére leszögezte: ez lesz az utolsó próbálkozás a fúzió ügyében. A szombatra kiírt rendkívüli tanácsülésen Ritli Csongor, az RMDSZ frakcióvezetője javasolta, hogy előbb várják meg a központi választási iroda álláspontját, ám az elöljáró szerint ez nem kötelező, így emiatt nincs értelme halogatni a döntést. Bolojan hozzátette, hogy a határozat törvényességét a Bihar megyei prefektúrának is láttamoznia kell.
A polgármester azt is elrendelte, hogy a választási irodákban megfigyelőként jelen lévő pártképviselők munkáját nem fizetik, a második referendumot pedig az első körben megspórolt mintegy 120 ezer lejből szervezik meg. A szintén szombaton elfogadott ütemterv szerint a népszavazást megelőző kampány már hétfőn elkezdődik. Ebben az RMDSZ, mint ismert, tudatosan nem akar részt venni, az Erdélyi Magyar Néppárt helyi képviselete pedig távolmaradásra buzdítja a váradi magyarságot.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!