
Új területet vásárolt a tervezett hulladéktömörítő állomás számára Korond község önkormányzata, a projektre pedig már a Hargita megyei tanács is rábólintott.
2016. július 04., 19:152016. július 04., 19:15
Katona Mihály, Korond polgármestere rámutatott: jelenleg készül a részleges területrendezési terv, enélkül ugyanis nem kaphatják meg ismét az építési engedélyt. A polgármesteri hivatalnak azért kellett új területet kijelölnie az integrált hulladékgazdálkodási projekt megvalósításához, mert a korábbi helyszínre vonatkozó építési engedélyt a Hargita megyei törvényszék semmisnek nyilvánította egy korondi lakos keresete nyomán.
Séra Zoltán azért hívta perbe a korondi önkormányzatot és Katona Mihályt, mert a hivatal által a hulladéktömörítő állomás számára kijelölt eredeti helyszín a házától alig nyolc méterre található. Séra alapfokon pert nyert, az építési engedélyt visszavonták. A tömörítőállomás egyébként Hargita megye délnyugati településeinek nagy részét szolgálja majd ki – kivéve Székelyudvarhelyt és néhány szomszédos községet.
A projekt illetékesei egyelőre nem nyilatkoztak az új terület kapcsán, illetve az ott építendő hulladéktelep részleteiről. Zólya László András projektmenedzser azt sem árulta el egyelőre, hogy változik-e a korondi beruházás terve. Annyit ugyanakkor elmondott, hogy a megyei önkormányzat a marosvásárhelyi táblabíróságon támadta meg az építési engedélyt semmissé nyilvánító döntést. „Sok pénzről van szó, nem állhattunk meg félúton” – magyarázta. Zólya László András szerint a táblabíróság ítéletétől függően akár az eredeti helyen is megépülhet a hulladéktömörítő állomás, így az újonnan kijelölt helyszínen csak „szükség esetén” látnak neki az engedélyeztetésnek.
Ebbe azonban már Katona Mihály nem egyezne bele: az elöljáró elmondása szerint nem tudna szembenézni a választópolgárokkal, ha az állomás a sokak által ellenzett helyen épülne fel. A polgármester úgy fogalmazott: vagy az új helyszínen építik fel a szeméttelepet, vagy Korond nem kér a befektetésből.
A megyei tanács egyébként nemrég beperelte Séra Zoltán: a keresetben azt kérték, hogy bontassák le a lakos 15 éve épített házát, mivel az urbanisztikai bizonylatról hiányzott egy jegyzői aláírás. Séra azt az eljárást is megnyerte, így otthona állva marad, az önkormányzat ugyanakkor még nem fizette ki a férfinak ítélt perköltség összegét.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!