Hirdetés

Új repülőjáratok indulnak Nagyváradról

•  Fotó: Csikos Rolland/Bihar Megyei Tanács

Fotó: Csikos Rolland/Bihar Megyei Tanács

Új, európai járatokat indít a nagyváradi repülőtérről a Ryanair légitársaság: március 26-ától hetente kétszer Barcelonába, március 29-étől pedig Milánóba lehet majd repülni a partiumi megyeszékhelyről – jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon a légitársaság és a Bihar megyei önkormányzat képviselői. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. szeptember 20., 18:502016. szeptember 20., 18:50

A járatokra már jegyet is lehet váltani, az árak 20 eurótól indulnak. Denis Barabaş, a vállalat romániai kirendeltségének vezetője rámutatott: a Ryanair a kontinens legolcsóbb repülőtársasága, Romániában pedig Nagyvárad a negyedik helyszín, ahonnan rendszeres járatokat indítanak. Az igazgató elmondása szerint összesen kétszáz repülőtér közül választották végül a partiumi légikikötőt.

Számításaik szerint a két járaton évente több mint 60 ezren fognak utazni. A szolgáltatás minőségének javítása érdekében hamarosan új utasterminált építenek, két hónapon belül pedig kialakítanak egy új indulási és egy érkezési zónát.

Pásztor Sándor, a Bihar megyei tanács elnöke arról számolt be: Nagyvárad népszerűsítésének érdekében a Ryanair egyik repülőgépére felfestik a város nevét. Az önkormányzat ugyanakkor más légitársaságokkal is tárgyal, így a közeljövőben a spanyolországi és az olaszországi városok mellett újabb célpontokkal bővülhet a kínálat. Pásztor egyelőre nem említett konkrétumokat – sem azt, hogy kivel folytatnak megbeszéléseket, sem azt, hogy mely országok fele nyitnának. A tanácselnök csak annyit mondott: már jövő nyáron kétszámjegyű lehet a helyi reptér nemzetközi járatainak száma.

A nagyváradi légikikötő sokáig csak nevében volt nemzetközi, hiszen csak belföldi járatokat működtetett belföldi, bukaresti járatokat. Nemrég viszont korszerűsítették a létesítményt, amely már nagykapacitású gépeket is tud fogadni. Ennek nyomán a megyei tanács fapados légitársaságokkal kezdeményezett tárgyalásokat, így idén nyártól a Blue Air gépeivel Tel Avivba lehet utazni, jövő évtől pedig Konstancába is járatokat indítanak.

Sokáig egyébként Londont tartották fő úticélnak az illetékesek, de a Brexit miatt a helyeik körében immár sokkal fontosabbá vált a spanyol és az olasz városokkal való összeköttetés.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

„Remélhetőleg nyitott lélekkel közelít a közönség a nyitott templomokhoz”

Egyedülálló, úttörőnek számító kezdeményezés a templomok éjszakája Kolozsváron: hat felekezet 18 istenháza nyitja meg tereit az érdeklődők előtt július 25-én.

„Remélhetőleg nyitott lélekkel közelít a közönség a nyitott templomokhoz”
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Pénz már van rá, a felújítás mégis várat magára: per akadályozza a Teleki-palota restaurálását

Noha megvan a forrás a kolozsvári Teleki-palota felújítására, a restaurálás késik: hiányoznak a tulajdonosi hozzájárulások, bírósági úton oldanák meg a helyzetet. A műemlék építészeti jelentőségéről Kovács Zsolt művészettörténész beszélt a Krónikának.

Pénz már van rá, a felújítás mégis várat magára: per akadályozza a Teleki-palota restaurálását
2026. július 22., szerda

Nyári román–magyar rendőrjárőrök Hajdúszoboszlón és a Bihar-hegységben

A Bihar megyei közrendvédelmi rendőrökből és magyar rendőrökből álló vegyes járőrök a nyári idényben a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió turisztikai térségeiben teljesítenek szolgálatot, hogy a lakosság és a turisták biztonságát szolgálják.

Nyári román–magyar rendőrjárőrök Hajdúszoboszlón és a Bihar-hegységben
2026. július 22., szerda

Jóváhagyták Aradon az első magyar autógyár épülete kulturális központtá alakításának költségeit

Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a Magyar Automobil Részvénytársaság Arad (MARTA) egykori székhelyét.

Jóváhagyták Aradon az első magyar autógyár épülete kulturális központtá alakításának költségeit
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Idén sem engedélyezi a Pride-felvonulást a nagyváradi önkormányzat

Idén sem tarthatja meg az LMBTQ-közösséget képviselő ARK Nagyvárad nevű egyesület a Pride-felvonulást Nagyváradon, miután az önkormányzat ezúttal is elutasította a kérést.

Idén sem engedélyezi a Pride-felvonulást a nagyváradi önkormányzat
2026. július 22., szerda

Ha minden jól megy, már idén autózhatunk az észak-erdélyi autópálya összes Bihar megyei szakaszán

A Bisztraterebes-Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.

Ha minden jól megy, már idén autózhatunk az észak-erdélyi autópálya összes Bihar megyei szakaszán
2026. július 22., szerda

„Tusványosnak vissza kell térnie gyökereihez” – Elrajtolt a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor

Veled teljes mottóval, az Ismerős Arcok és az Edda Művek kedd esti koncertjével, illetve a szerda délelőtti hivatalos megnyitóval elrajtolt a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.

„Tusványosnak vissza kell térnie gyökereihez” – Elrajtolt a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Már három személy meghalt a Bihar megyei illegális központból áthelyezettek közül, egy férfit a rendőrség keres

A Bihar megyei tenkemocsári központból áthelyezett 409 kiszolgáltatott személy közül 394-et 20 megye szociális intézményeiben helyeztek el, 15-en kórházba kerültek, és időközben hárman pedig meghaltak – közölte az ügyvivő munkaügyi miniszter.

Már három személy meghalt a Bihar megyei illegális központból áthelyezettek közül, egy férfit a rendőrség keres
2026. július 22., szerda

Ítélet született a nyugdíjakra szánt tízmillió lejt ellopó temesvári postarablók ügyében

Alapfokú ítélet született a 2025 májusában a temesvári főpostán történt, közel tízmillió lej értékű rablás ügyében.

Ítélet született a nyugdíjakra szánt tízmillió lejt ellopó temesvári postarablók ügyében
2026. július 22., szerda

Kritikusan alacsony a vízállás a Körösök medencéjében, már éjszakai vízkorlátozásokat is elrendeltek

Arad megyében egymást követő két évben is kiszáradt a Tőz, a Fehér-Körös hozama a júliusi átlag tizedére esett, a feltóti víztározónak pedig csak alig egyharmada van tele. Bihar megyében több településen vízkorlátozást vezettek be.

Kritikusan alacsony a vízállás a Körösök medencéjében, már éjszakai vízkorlátozásokat is elrendeltek
Hirdetés
Hirdetés