
Tíz új autóbusszal bővült a Kolozsvári Tömegközlekedési Vállalat (CTP) járműparkja, a vadonatúj, légkondicionált buszokat szerdán a régi sportcsarnok udvarán mutatták be a sajtónak.
2015. augusztus 05., 21:272015. augusztus 05., 21:27
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a most bemutatott tíz buszt a CTP saját költségvetéséből vásárolta meg, míg korábban az önkormányzat 40 új buszt vett, így összesen 50 új korszerű jármű áll a kolozsváriak rendelkezésére. Ugyanakkor a most forgalomba helyezett buszok abban különböznek a korábban beszerzettektől, hogy nem csuklós buszok, mindössze 94 férőhelyesek. A gyártó öt év garanciát vállalt a járművekre. Boc ugyanakkor elmondta: a légkondicionáló berendezés mellett videorendszerrel is fel vannak szerelve a buszok és kellőképpen alacsonyan van a padlózatuk ahhoz, hogy a kerekes székkel élő mozgássérültek is könnyen tudják használni. A korszerű elektronikai berendezéseknek köszönhetően a pontos utasszámot is rögzíteni tudják. A polgármester szerint az új buszokat a Clujana cipőgyár környékén, illetve a Munka (Muncii) sugárúton közlekedő járatokon üzemeltetik be. Egy busz egyébként 930 ezer lejbe került, így a mostani beruházás összértéke 9,3 millió lej. A CTP a Briaris’Ind Rt.-től vette a 12 méter hosszú Iveco-Urbanway márkájú buszokat. Korábban a városháza a lengyel Solaris Bus&Coach Polonia cégtől vásárolt 40 buszt összesen 49,6 millió lej plusz áfa értékben. Boc ugyanakkor emlékeztetett: a városháza 20 új trolit is készül vásárolni, erre már ki is írták a közbeszerzési eljárást.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!