Hirdetés

Ügyfélszolgálatát javítja az E.On

Jogelődje „állam az államban” magatartásán próbál változtatni az E.On Gaz Románia Rt. A könnyebb és hatékonyabb kommunikáció érdekében a húsz erdélyi, bánsági és moldvai megyét ellátó gázszolgáltató a közeljövőben 35 nagyvárosban készül ügyfélszolgálati irodát nyitni.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. június 01., 00:002007. június 01., 00:00

A német tulajdonban lévő részvénytársaság továbbá román és magyar telefonos tájékoztató-központot is létrehozott. Ezt egyelőre a Maros, Hargita, Kolozs és Beszterce-Naszód megyei fogyasztók vehetik igénybe, az év második felétől viszont valamennyi ügyfél kérhet tájékoztatást a 080-1000306-os számon. „Az új tulajdonos tisztában volt azzal, hogy az egykori Distrigaz Nord Rt.-nél sok mindent meg kell változtatni. A közönségszolgálati iroda, valamint a kétnyelvű telefonközpont ügyfeleinkhez való közeledésünket is jelzi” – nyilatkozta a Krónikának Zsigmond Franciska, a gázszolgáltató kommunikációs igazgatója.

A Iaºi-ban, Bákóban, Suceaván és Piatra Neamþon létrehozott korszerű ügyfélszolgálati irodái mellett a cég központjának számító Marosvásárhelyen is megnyílt szerda este az új, négyemeletes ügyfélfogadó irodaház. A jelenlegi és leendő ügyfeleknek ezentúl nem kell a város szélére, a nehezen megközelíthető Gát utcába menniük, a jóval tágasabb központ a Dózsa György utca 64–68. szám alatt, a vasútállomás szomszédságában található.

A megnyitóünnepségen Achim Saul vezérigazgató belátta, még sok javítanivaló van a mintegy 1,3 millió ügyféllel és mintegy 18 500 kilométernyi gázvezetékkel rendelkező E.On szolgáltatásaiban. A két éve Romániában tartózkodó menedzser azonban hangsúlyozni kívánta, arra törekszenek, hogy szolgáltatásaik rövid időn belül elérjék a német színvonalat. „A kétéves tapasztalat azt mutatja, a románok és a németek sok mindenben különböznek. Viszont ha a német pontossághoz és szakértelemhez hozzátesszük a románok kreativitását, meggyőződésem, hogy rendkívül sikeres dolgot tudunk létrehozni” – fogalmazott a vezérigazgató.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
Hirdetés