Fotó: Mediafax
A négygyermekes fiatal roma házaspár a szülőkkel támadt nézeteltérése miatt nemrég költözött el hazulról, és az ortodox egyház ideiglenesen lakóházzá átalakított istállójában kapott menedéket. A szülők vasárnap éjjel elkószált lovuk keresésére indultak, közben az égve hagyott gyertya előbb az asztalt, majd az egész épületet lángba borította. Az égő istállóból csak a család idősebbik gyermekének, a kilencéves kislánynak sikerült kimenekülnie, nyolc hónapos és hatéves öccse, valamint ötéves húga a lángok martalékává vált. „Éjjel kettőkor jöttek az emberek, és döngették a kaput, hogy ég a Nicuşorék istállója. A perzselő lángok miatt sokáig képtelenek voltunk megközelíteni az építményt, később csak a három gyermek szénné égett holttestét találtuk meg a füstölgő romok között” – magyarázta a Krónikának Botár György. Az alpolgármester lapunknak elpanaszolta, hogy a RomTelecom távközlési társaság sorozatos mulasztása miatt, az Erdélyi-szigethegységben fekvő Torockón rosszul működik, akadozik a vezetékes telefonszolgáltatás, a falu gyakorlatilag elszigetelődött a külvilágtól, emiatt vasárnap éjjel a tűzoltók is csak késve érkeztek ki a tűzvész helyszínére.
Tűzvészt okozó tűzijáték
Jelentős anyagi kárt okozott az emberi gondatlanság következtében fellobbant tűz Hargita megyében is. Székelykeresztúron vasárnap este kigyulladt egy hétvégi ház a szomszédos kertben, az épülethez túl közel tartott tűzijáték miatt. A székelyudvarhelyi tűzoltóságot vasárnap este fél 11 után riasztották, ám mire az osztag megérkezett, a ház tetőzete és a felső emelet már lángokban állt, és kevésen múlt, hogy a tűz elérje az alsó szintet is. Simona Crăciun, a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Hatóság szóvivője szerint a tűz következtében közel 120 négyzetméter tetőzet, a felső emelet és az ott lévő bútorok teljesen elégtek.
Székelyudvarhelyen egy garázs és fásszín gyulladt ki figyelmetlenség következtében. A garázsban dolgozó férfi villanyfűrésszel csavarokat vágott szét, amelyekből néhány a földre esett. Munkája végeztével a férfi bezárta a garázsajtót, és elment a templomba anélkül, hogy észrevette volna, a felforrósodott csavarok a padlót fedő műanyag fóliára estek. A műanyag lángra lobbant, és kigyulladt az egész garázs. Amire az udvarhelyi tűzoltóság megérkezett, már a fával teli fásszín is lángolt; az utóbbi, majdnem 60 négyzetméteres területen fekvő épület komoly veszélyt jelentett a két szomszédos házra, illetve azok melléképületeire. A tűzoltóknak a szomszédok segítségével sikerült eloltaniuk a tüzet, még mielőtt nagyobb kár keletkezett volna.
Égő nemzeti park
Erdőtüzek pusztítanak az ország több pontján is: a legnagyobb kár a Krassó-Szörény megyei Domogled–Cerna-völgy Nemzeti Parkban keletkezett, ahol több mint 50 hektár erdő égett le szombat éjjel. Az oltásra közel 150 embert küldtek ki Mehedinţi és Krassó-Szörény megyéből. A tűzoltók munkáját 25 erdész és 20 csernahévízi lakos is segítette. A Hargita megyei Csíkszentgyörgy határában tizenkét hektár erdő és száraz növényzet égett le vasárnap este. Nyolcvan tűzoltó és helyi lakos küzd a tűzzel, de munkájukat a rossz útviszonyok megnehezítik: csupán két traktornak sikerült feljutni a hegy tetejére, a tüzet lapátokkal, pokrócokkal próbálták oltani. Hunyad és Fehér megye határában, az Orăştiei-hegységben 1500 méter magasan egy lucfenyőerdőben keletkezett tűz szombat éjjel. A körülbelül nyolc hektáron égő tüzet 120 tűzoltó és erdész próbálja kioltani, tegnap lapzártánkkor még küzdöttek a lángokkal.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.