
Fotó: Pinti Attila
A többrétű európai válság és a magyar kormány erre adott válaszai, a szülőföldön boldogulás, illetve a többség és kisebbség közötti párbeszédhiány is szóba került az idei Tusványos szerdai megnyitóján.
2016. július 20., 19:532016. július 20., 19:53
Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában: osztozunk a közös kultúrában, sorsban, problémákban és sikerekben. Viszont jogunk van nemet mondani a többrétű európai válságra adott rossz válaszokra – hangzott el a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai nyitó előadásán. A szabadegyetem az erdélyi, sőt a Kárpát-medencei fiatalság legfontosabb rendezvényének számít, s mint ilyen, nemcsak a felszólalókról kell szólniuk az előadásoknak, hiszen Tusványos egy párbeszéd helyszíne – vallotta Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
A Lőrincz Csaba-sátor alatt az európai identitás, a magyarság sorsa is szóba került. Potápi elmondta, a Tusványosként közismertté vált szabadegyetemen olyan, a magyar kormány által felkarolt gondolatok, ötletek születtek, amelyek hozzájárultak a magyarság közjogi szempontból való egyesüléséhez is. Kiemelte a státustörvényt, a neveléstámogatást, valamint a magyar állampolgárság egyszerűsített megszerzését is. 2014 óta előtérbe került a szülőföldön való boldogulás kérdése. Ehhez igazodott a szakképzés és a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve. Ezek célja, hogy a magyar közösségek, családok gazdaságilag megerősödjenek, mérséklődjék az elvándorlás, illetve hogy minél több olyan magyar gyerek szülessen, aki anyanyelvén tanulhat, megőrizve identitását, részletezte.
„Jogunk van nemet mondani\"
Mit jelent az, hogy itthon vagyunk Európában? – tette fel a kérdést a nyitó előadáson Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. „Mi úgy gondoljuk, hogy a közös kultúrában, sorsban, problémákban és sikerekben osztozunk Európával. Mi ide tartozunk\" – adott is választ, hozzátéve, hogy „nincs szükségünk kioktatásra arról, hogy mit jelent az európaiság\".
Németh úgy látja, Európában többrétű válság van, nemcsak a terrorfenyegetettség és a migráció, hanem a központi intézményrendszer szintjén is. „Jogunk van nemet mondani a válságra adott rossz válaszokra, és kritizálni az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos megközelítését\" – hangsúlyozta a fideszes politikus. Úgy vélte, nagy hiba Magyarországot „euroszkeptikusként\" megbélyegezni, hiszen „nem szkeptikusok, hanem kritikusok vagyunk – és míg előbbi rombol, utóbbi épít\".
Jövőkép: a keresztény Európa
Németh Zsolt hangsúlyozta, „rendelkezünk arra vonatkozó jövőképpel, hogy miként kellene kinézzen Európa, és milyen helye van benne Magyarország mellett a külhoni magyar kisebbségi közösségeknek. Mi ezt a jövőképet a keresztény Európában látjuk.\"
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke a romániai, kisebbség-többség viszonyáról, illetve a román politikusok Tusványosról való távolmaradásáról szólt. „Az, hogy a román politikusok nem jönnek ide, jelzi, hogy nem normális a többség-kisebbség viszonya. Ez a tábor mindig a nyitottságot és párbeszédet képviselte, hiszen a sorsunk összefügg, a többség jövője a kisebbség jövőjétől is függ\" – vélte. A magyar állampolgárságra térve kifejtette, „ideje a mennyiségtől a minőség felé elmozdulni, megnézni, mi járhat még egy külhoni magyar állampolgárnak\".
A román politikusok hiányára visszatérve Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke álláspontját ismertetve elmondta, Tusványos mottója – Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában! – egyfajta üzenet azoknak a román meghívottaknak is, akik nem válaszoltak a felkérésre. „Minden olyan politikai témájú előadásra hívtunk román előadót, amelyek közös gondolkodásra késztetnek. Sajnos még sok a teendő, hogy a jelenlegi helyzeten változtatni tudjunk – így viszont nagyobb teret kap a magyar–magyar párbeszéd\" – emelte ki.
A házigazda település polgármestere, Albert Tibor azt kívánta, „úgy éljünk mi itt, Székelyföldön, mint a nyugati őshonos kisebbségek\". A szervezésről röviden beszámolva Tárnok Mária, a szervező Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a több hónapos készülés hozománya, hogy 24 előadósátor alatt 34 partnerszervezet lehet jelen, sőt idén két új helyszínnel is bővült a tábor: a Janus Pannonius irodalmi kávéházzal, valamint a Kriza János népzenei sátorral.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!