Hirdetés

Tusványos az otthonosság jegyében

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az európai identitásról és otthonosságról fog szólni az idei szabadegyetem a Tusványos szervezői szerint, akik több tízezer résztvevőre számítanak. A kedden kezdődő rendezvényre Ákos „fújja a sorakozót”.

Gyergyai Csaba

Iszlai Katalin

2016. július 18., 20:032016. július 18., 20:03

Benépesül keddtől az Olt folyó melletti kempingtábor Tusnádfürdőn: a program szerint a Bagossy Brothers Company, azt követően pedig Ákos koncertjével megkezdődik a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, ismertebb nevén a Tusványos.

Bár hétfőn még barátságtalan, szinte őszies időjárás fogadta a csíkszéki fürdővárosba látogatókat, az szinte borítékolható, hogy a vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozat programja idén is több ezer látogatót vonz a hagyományos helyszínre, akik a külső körülményektől függetlenül belakják, otthonossá varázsolják majd a helyszínt. Az Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában mottóval zajló Tusványos többek közt épp az otthonosságról és az európai identitásról kíván szólni.

Sándor Krisztina, a Tusványos politikai programfelelőse a Krónika érdeklődésére elmondta, számos olyan beszélgetést szerveznek idén, amelyek az identitás- és otthonosságtudatról szólnak. „A bevándorláspolitika, a közép-európai térség szerepe és lehetőségei, illetve magának az Európai Uniónak a jövője lesz az a három kiemelt témakör, amelyekről a legtöbb fórumon szó lesz. Emellett klasszikusnak számító témák is terítékre kerülnek, mint az aktuális nemzetpolitikai helyzet, a gazdasági kilátások, a Kárpát-medencei és európai önrendelkezési tervek. Az erdélyi magyar felsőoktatás és a kulturális élet kérdései mellett demográfiai, környezetvédelmi problémák is lesznek napirenden\" – tájékoztatott Sándor Krisztina.

Kérdésünkre elmondta, a szervezők idén is törekedtek arra, hogy rangos román előadókat – minisztereket, államtitkárokat, vezető politikusokat – meghívjanak a táborba, azonban idén is azt tapasztalták, hogy évről évre csak azok jönnek, akik nyitottak a román–magyar párbeszédre. A Tusványos politikai programfelelőse szerint a tapasztalat is azt mutatja, hogy választási évben amúgy is nehéz megszólítani a román politikusokat. Kiemelte továbbá: több beszélgetés is érinti a keresztény európai és nemzeti identitás témáját, például püspöki szintű fórumot is rendeznek erről, amire még nem volt példa a táborban.

Klasszikus és aktuális témák

A Tusványos megnyitóját immár hagyományosan szerdán délelőtt 10 órakor tartják a fősátorban, amelyen többek közt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is részt vesz. A budapesti politikus a 11 órától kezdődő, Milyen Európát akarunk? Van-e közép-európai keresztény vízió Európa számára? című fórumon is jelen lesz, amelyen többek közt Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke és Peter Kraják, a szlovák oktatási minisztérium államtitkára is asztalhoz ül.

Szintén a fősátorban a régiók, nemzetek önrendelkezéséről tartanak izgalmasnak ígérkező előadást, melynek keretében Jose Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt külügyi bizottságának képviselője, Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója és Pablo Nuevo Lopez barcelonai alkotmányjogi egyetemi tanár is felszólal. A Kós Károly-sátorban 15 órától Árnyékjelentések a nyelvi jogok érvényesítéséről címmel Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) elnöke, ifj. Toró Tibor egyetemi tanár és Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke tart előadást. A Bánffy Miklósról elnevezett sátorba délelőtt 11 órakor érdemes ellátogatnia annak, aki a Kárpát-medencei felsőoktatás helyzetéről akar tájékozódni.

Csütörtökön a Lőrincz Csaba nevét viselő fősátorban 10 órától a gazdaságfejlesztés lehetőségeiről tart előadást többek közt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Diósi László, az OTP Románia vezérigazgatója és Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője. 13 órakor Európa biztonságpolitikájáról értekezik majd Cristian Pârvulescu politológus, a Pro Demokrácia Egyesület elnöke, Martonyi János volt külügyminiszter és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.

A Kós Károly-sátorban 11 órakor kezdődik a már említett püspöki szintű fórum Egyházak Európában címmel, amelyen részt vesz többek között Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megyés püspöke, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár. Ugyanezen a helyszínen 13 órától a székelyföldi önkormányzatokban történt változásokról vitáznak majd a székely megyék vezető politikusai.

Hagyományosan jelen van a pénteki programban a nemzetpolitikai kerekasztal, amelyre minden Kárpát-medencei magyar politikai szervezet vezetőjét meghívták. Sándor Krisztina érdeklődésünkre elmondta, a megbeszélésen többek között Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is jelen lesz, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke viszont jelezte, hogy nem tud részt venni a fórumon. Pénteken 13 órakor a Kós Károlyról elnevezett sátorban várják az autonómia ügye iránt érdeklődőket, ahol Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Marc Gafarot i Monjó katalán politológus is felszólal.

Nem marad el az „Orbán-koncert\"

A több mint negyed évszázados hagyománynak megfelelően a szabadegyetem zárónapján, szombaton Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke tart előadást a nagyszínpadon 10.30-tól, Itthon, Európában! címmel.
A politikai fórumokon kívül csaknem kéttucatnyi rendezvénysátor várja változatos kulturális, ismeretterjesztő és szórakoztató programokkal az érdeklődőket. Az újdonságok között Sándor Krisztina a kemping hátsó részén felállított, állandó táncházként működő Kriza János népzenei sátrat emelte ki, ahol vasárnap hajnalig változatos programokkal várják a népzene és a néptánc kedvelőit.

Biztonsági intézkedések

A szervezőktől megtudtuk, megtartják idén is a tavaly biztonsági okokból bevezetett karszalagos beléptetési rendszert: aki délután 16 óra előtt érkezik, annak nem kell fizetnie, a később jövőknek pedig 10 lejért kell karszalagot váltania. A sátorozásra a régi helyszínen, a főbejárattól balra, az elkerített részen lesz lehetőség, egy sátorhely egy napra 10 lejbe kerül, a heti bérletért 50 lejt kell fizetni.

Fall Sándor, a Tusványos sajtófőnöke elmondta, becslések szerint 15 000 személy fér el a táborban, s ha ezt a számot meghaladják, biztonsági okokból lezárják a táborba való belépést. „A kiskorúak más színű karszalagot kapnak, így könnyen meg lehet különböztetni őket, és nem szolgálhatják ki őket alkoholos itallal vagy dohányáruval a tábor területén. Ez az eljárás a tavalyi adatok alapján eredményesnek bizonyult, hiszen a Vöröskeresztnek és a mentősöknek sokkal kevesebb esetet kellett ellátniuk\" – mondta a rendezvény sajtóreferense.

A szervezők szerint nem kell aggódniuk a medvék miatt a Tusványos résztvevőinek: a rendezvény ideje alatt hat vadőr lát el szolgálatot, kettesével dolgoznak, és 24 óránként váltják egymást. Az Oltban fürödni idén is szigorúan tilos. A marosvásárhelyi meteorológiai állomás képviselői szerint kedden és szerdán még hűvös, szeles és csapadékos időre kell számítani, hétvégére azonban fokozatos felmelegedés várható a térségben. A táborozóknak azt tanácsolják, ne hagyják otthon a meleg ruhát, az esőkabátot és a gumicsizmát sem.

A magyar zene elitje is táborozik

Megújult a Tusványos.ro honlap, és a részletes program mobilalkalmazással is elérhető lesz. A keddi, nulladik napra tervezett Bagossy- és Ákos-koncert után szerdán a Maszkura és a Tücsökraj, valamint az Intim Torna Illegál, csütörtökön a Tankcsapda és Rúzsa Magdi, pénteken a Vad Fruttik és a Quimby, míg szombaton az Evilági, az Ocho Macho és a Kiscsillag lép fel Tusványos koncertszínpadán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés