Hirdetés

Tusványos – Geokódolás: „a végsőkig küzd” az MTVA

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) folyamatosan dolgozik azon, hogy a határon túli magyarok számára is elérhetővé tegye a sportközvetítéseket – mondta pénteken Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rendezett Média a határon túl című beszélgetésen.

MTI

2016. július 22., 23:002016. július 22., 23:00

Rámutatott, az MTVA az évekkel korábban leszerződött riói olimpiával „már nem tud mit kezdeni”, de a lejáró sportközvetítési szerződéseket igyekszik úgy megújítani, hogy a közvetítések valamennyi szomszédos országba eljuthassanak.

Ilyen vonatkozásban precedensértékű, hogy az MTVA féléves tárgyalássorozat után a 2018–2024-es időszakra megszerezte a jogot, hogy magyar nyelven közvetíthesse az olimpiát valamennyi szomszédos ország területére – mutatott rá Vaszily Miklós. Úgy vélte, ez hivatkozási alap lehet arra, hogy az MTVA valamennyi következő sporteseménynél ezzel az igénnyel fellépjen.

„Míg korábban a jogtulajdonosok egyszerűen nem voltak hajlandók erről tárgyalni, most, hogy a legnagyobb sporteseményt, az olimpiát közvetíthetjük, bízom benne, hogy valamennyi sportág világversenyénél szintén el tudjuk ezt érni” – mondta Vaszily Miklós. Megjegyezte, az még érthető lenne, ha üzleti okok miatt a magyarokat közvetlenül nem érintő nemzetközi sporteseményeket nem engedik közvetíteni Magyarország határain túl, ahol mások vásárolták meg a közvetítési jogokat, ami viszont nem érthető, az a kifejezetten magyar specifikus események közvetítésének tiltása.

Ilyen esetekben az MTVA a „végsőkig” küzd azért, hogy elérje a közvetítésekkel a határon túli nézőit – biztosította hallgatóságát a vezérigazgató. Elmondta, ahhoz, hogy adásai eljussanak a határon túlra, az MTVA-nak minden kábelszolgáltatóval szerződést kell kötnie. A portfólióbővítés miatt az új csatornákat mindig újra kell tárgyalni, hogy elérhetők legyenek a határon túli nézők számára is. Tavaly az M4 Sport indulásakor volt ez probléma: azóta minden jelentős szolgáltatóval sikerült szerződni.

A következőkben az oktatási-kulturális tartalommal hamarosan induló M5-öt is bele kell majd „alkudni” a magyar csomagokba – vetítette előre Vaszily Miklós. A megbízott vezérigazgató leszögezte, a közmédiának törvénybe foglalt kötelezettsége a határon túli magyarok életéről beszámolni és a határon túli magyarok számára is közvetíteni.

„A csatornakoncepció úgy alakult át, hogy tematikus csatornákat indítunk, hírcsatorna, sportcsatorna, a jövőben várhatóan indul egy kulturális csatorna és ezeken belül fontosnak tartom, hogy a határon túli magyarság számára fontos eseményekről is beszámoljunk” – mondta tusványosi előadása után az MTI-nek Vaszily Miklós.

Ugyanígy cél, hogy a nemzeti főadóvá vált Duna csatornán a határon túli magyarok számára is készüljenek műsorok, illetve a határon túli magyarok is szerepeljenek minden nagyobb médiaeseményben, vetélkedőben, amelyet az MTVA szervez.

Ezeken a határon túli játékosok, fiatalok kifejezetten eredményesen szerepelnek: a Virtuózokon például egy ifjú erdélyi hegedűművész olyan jól szerepelt, hogy az MTVA őt indítja a Young Musicians fesztiválon szeptemberben, Kölnben, Magyarország képviselőjeként – mondta el az MTVA megbízott vezérigazgatója.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 28., vasárnap

„A megtérés nem egyszeri döntés”. Lezárták a jubileumi szentévet a gyulafehérvári székesegyházban is

A Szent Család vasárnapján, a gyulafehérvári székesegyházban – akárcsak a világ valamennyi székesegyházában – ünnepi szentmise keretében került sor a szentév lezárására.

„A megtérés nem egyszeri döntés”. Lezárták a jubileumi szentévet a gyulafehérvári székesegyházban is
Hirdetés
2025. december 28., vasárnap

Pusztító szél Brassó megyében: vörös riasztás, súlyos károk

Megrongálódott tetők, rövidzárlatos elektromos vezetékek és gyökerestől kicsavart fák jelzik annak a viharos erejű szélnek a következményeit, amely vasárnap Brassó megye déli részén, köztük a megyeszékhelyen is tombolt.

Pusztító szél Brassó megyében: vörös riasztás, súlyos károk
2025. december 28., vasárnap

Turisták rekedtek a Fogarasi-havasokban menedékházakban az erős szél miatt

Turisták rekedtek a Fogarasi-havasokban, a Bilea-tó környéki menedékházakban, miután a térségben leállították a drótkötélpályás szállítást az erős szél miatt.

Turisták rekedtek a Fogarasi-havasokban menedékházakban az erős szél miatt
2025. december 28., vasárnap

A gyanú szerint megölte az édesanyját egy nagyszebeni nő a vagyon megszerzéséért

Azzal gyanúsítanak egy nőt, hogy 2024 júniusában egy ápolónő segítségével megölte az édesanyját a vagyona megszerzéséért; mindkettőjüket őrizetbe vették.

A gyanú szerint megölte az édesanyját egy nagyszebeni nő a vagyon megszerzéséért
Hirdetés
2025. december 28., vasárnap

Nyolc autó gumiabroncsait vágta ki egy férfi Gyulafehérváron

Egy ismeretlen elkövető szúróeszközzel rongálta meg több parkoló autó gumiabroncsait Gyulafehérváron szombatra virradóra. A rendőrség rövid időn belül azonosította és őrizetbe vette a feltételezett elkövetőt.

Nyolc autó gumiabroncsait vágta ki egy férfi Gyulafehérváron
2025. december 28., vasárnap

Hóviharokra vonatkozó vörös riasztás lépett érvénybe több megyében

A meteorológusok vörös riasztást adtak ki 11 megyében, amely vasárnap délelőttől hétfő délelőttig lesz érvényes.

Hóviharokra vonatkozó vörös riasztás lépett érvénybe több megyében
2025. december 27., szombat

Ittasan, jogosítvány nélkül, be nem jegyzett traktorral vezetett, több járműnek nekiütközött

Egy Temes megyei, jogosítvánnyal nem rendelkező férfi alkoholt fogyasztott, majd be nem jegyzett traktor volánja mögé ülve négy parkoló autónak ütközött neki Temeskenéz községben.

Ittasan, jogosítvány nélkül, be nem jegyzett traktorral vezetett, több járműnek nekiütközött
Hirdetés
2025. december 27., szombat

Tárjuk nagyra szívünk ajtaját! – Schönberger Jenő szatmári római katolikus püspök karácsonyi pásztorlevele

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyének a Schönberger Jenő püspök által aláírt karácsonyi pásztorlevele

Tárjuk nagyra szívünk ajtaját! – Schönberger Jenő szatmári római katolikus püspök karácsonyi pásztorlevele
2025. december 27., szombat

Emberré lett, mert találkozni akart az emberekkel – Pál József Csaba temesvári megyés püspök karácsonyi pásztorlevele

Pál József Csaba temesvári római katolikus megyés püspök karácsonyi pásztorlevele

Emberré lett, mert találkozni akart az emberekkel – Pál József Csaba temesvári megyés püspök karácsonyi pásztorlevele
2025. december 27., szombat

Ittas sofőrök, sok baleset: mozgalmas karácsonya volt az erdélyi rendőrségnek

Sok dolguk akadt karácsony idején is az erdélyi rendőr-főkapitányságok munkatársainak: több közlekedési baleset kapcsán derült ki ugyanis, hogy a gépkocsivezetők alkoholos befolyásoltság alatt ültek a volán mögé.

Ittas sofőrök, sok baleset: mozgalmas karácsonya volt az erdélyi rendőrségnek
Hirdetés
Hirdetés