
Ugyanúgy kezdődött az új év Kézdivásárhelyen, ahogyan az előző befejeződött: a helybeliek ismét utcára vonultak szombaton, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) előzetes letartóztatásba helyezett helyi és erdélyi elnökével, Beke Istvánnal és Szőcs Zoltánnal.
2016. január 03., 19:102016. január 03., 19:10
2016. január 03., 20:332016. január 03., 20:33
A szombati megmozduláson – melyen a dermesztő hideg ellenére több mint száz helybeli és környékbeli vett részt – Tóth Bálint, a vármegyések erdélyi szóvivője szólt a tüntetőkhöz.
„Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt azért gyanúsítják terrorizmussal és felbujtással, mert azok helyett is kimondták az igazságot, akik ezt csak gondolták. Lehet őket szeretni, vagy nem szeretni, de nem hiszem, hogy van itt valaki, aki azt gondolná, hogy ez a két ember arra buzdított volna, hogy román embereket bántsunk vagy elüldözzünk erről a földről. Ez inkább mindig fordítva szokott történni” – fogalmazott a HVIM képviselője.
Úgy véli, tavaly december elsején azért érkeztek román fiatalok Sepsiszentgyörgyre, az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) meghívására, hogy provokálják a helybelieket, s hogy azt kiáltozzák: „Kifelé a magyarokkal az országból!” „Ők most mégis nyugodtan ünnepelhetnek barátaikkal, együtt lehetnek a rokonaikkal, családjukkal, ehhez képest azok, akik kimondták az igazságot, most rács mögé kerültek, hallgatják a hazugságokat” – mondta Tóth Bálint.
A tömeg immár huszonötödször vonult végig a megszokott útvonalon – a főtérről a rendőrség, a bíróság, majd az ügyészség épületét érintve –, ezt követően pedig felolvasták Beke István felesége levelét, amelyből kiderült, hogy a vádhatóság alig engedte a védőügyvédnek, hogy tanulmányozza a nyomozati anyagot. A tüntetők azzal váltak el, hogy jövő szombaton újra találkoznak.
Amint arról beszámoltunk, a bukaresti táblabíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi elnökét, akit a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó ügyészség (DIICOT) az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésére, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással gyanúsít.
Az ügyészség honlapján megjelent kedd esti közlemény szerint Szőcs Zoltán biztatta a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének tagjait arra, hogy házilag készítsenek robbanószerkezetet, és azt robbantsák fel a december elsejei román nemzeti ünnep alkalmából tartandó kézdivásárhelyi felvonuláson. A közlemény szerint Beke István, a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének december elején letartóztatott elnöke a „megcsináljuk” kijelentéssel válaszolt Szőcs felvetésére.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!