
Idő előtt le kellett zárni a jelentkezést a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ötven éven felülieknek szánt oktatási programjára, ugyanis az előzetesen meghirdetett 170 helyre rekordidő alatt több mint 250-en iratkoztak fel Csíkszeredából és környékéről.
2015. október 30., 15:332015. október 30., 15:33
A Mindentudás egyeteme típusú sorozat indításával a felsőoktatási intézmény az idősebb korosztály számára szervez érdekes előadásokat. A Sapientia a magyarországi egyetemek mintájára kezdte el a programot, amely az egyetemi oktatáshoz hasonló rendszerben zajlik.
Az Ezüst Akadémia elnevezésű előadássorozat megnyitóján megtelt a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium díszterme. Az előadások november 4-től kezdődően minden második héten, szerda délutánonként zajlanak. Olyan témákat érintenek, amelyek érdekelhetik az idősebb korosztályt a pszichológia, a politika, a történelem, a pénzügyek vagy a jog területéről.
Csíki Adél, az egyetem PR-felelőse köszöntőbeszédében elmondta, hogy az Ezüst Akadémiára több mint 250 regisztrált hallgató jelentkezett. „Örömmel vettük, hogy ennyi a jelentkező, és a sok pozitív visszajelzés arra sarkall minket, hogy ezt a programot működtessük\" – emelte ki. Mint hangsúlyozta, a felsőoktatási intézmény által szervezett eseményeknek az a céljuk, hogy valamilyen módon felkarolják a térség ügyeit, és lehetőséget nyújtsanak mindenki számára ismeretei elmélyítésére. Ezért szervez az egyetem versenyeket a középiskolások számára, illetve érettségi felkészítőket, mutatott rá.
Makó Zoltán, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának dékánja rámutatott: „Egyetemünk egyik alapvető törekvése, hogy vezető szerepet vállaljon Székelyföld modernizációjában. Ezt a vezető szerepkört az oktatóink, munkatársaink oktatásán és kutatásán kívül helyi szervező tevékenységek kifejtésén keresztül érhetjük el\" – fejtette ki.
A programról több résztvevőt is megkérdeztünk. Ávéd Ildikó csíkszeredai lakos elmondta, szerinte jó kezdeményezés, amelyre azért jelentkezett, mert érdekesnek tartja a témákat. „Örvendek, hogy ránk, idősekre is gondolnak\" – mondta. Az ugyancsak csíkszeredai Péterfy Annamária is szívesen ül vissza az iskolapadba. „Úgy érzem, hogy most én is 20 éves vagyok. Amit eddig elmulasztottam, azt most megélem\" – mondta a programról.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!