Hirdetés

Túl nagy volt a „cipő”

Érmihályfalva – Nem kezdődött el az ipari park kiépítése. Új versenytárgyalást kell kiírni Érmihályfalván az ipari parknak szánt terület értékesítésére, miután az önkormányzat által korábban megszervezett licit nyertese nem kezdte el a beruházást. A 30 hektáros ipari park létesítésére kiírt versenytárgyalás iránt már a meghirdetést megelőzően is több jelentkező érdeklődött, közöttük magyarországi érdekcsoport is.

2007. január 29., 00:002007. január 29., 00:00

A 2006. december 29-én megtartott liciten négyen vettek részt: a magyarországin kívül egy szörényvári cég, a helybeli ARA cipőgyár, és magánszemélyként annak igazgatója. A terület kikiáltási ára 0,1 euró volt négyzetméterenként, ezt az lábbeligyár igazgatója négyzetméterenként 5,03 euróra vitte fel, amivel meg is nyerte az ipari park létesítésének jogát. A kiírás értelmében 10 napon belül azonban 1,5 millió eurót kellett volna kifizetnie, ám ennek a kötelezettségének nem tett eleget.
Kovács Zoltán érmihályfalvi polgármester úgy véli, a közel kétezer alkalmazottat foglalkoztató cipőgyár csak a konkurencia megjelenésétől, a béremelkedéstől és a munkaerő-elvonástól tartva vett részt a versenytárgyaláson. Az igazgató utólag azzal magyarázta visszalépését, hogy raktárnak túl drága lenne a terület, pedig minden fél tudta, hogy ipari parkká kell azt átalakítani. Az önkormányzat így arról döntött, hogy újra kiírja a versenytárgyalást. Ezúttal viszont nagyobb biztosítékot várnak: a részvételi garanciát háromezerről 30 ezer euróra emelik, és 300 ezer eurós banki jótállást is kérnek a jelentkezőktől. A versenytárgyalás szabályzatában most azt is rögzítik, hogy ha a nyertes visszalép, akkor automatikusan helyébe lép a második helyezett.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
2026. április 24., péntek

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése

Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése
2026. április 23., csütörtök

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit

Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit
Hirdetés
Hirdetés