Hirdetés

Továbbra is a sétálóutcában parkolnak Csíkszeredában

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Már több mint egy éve próbálkozik a csíkszeredai önkormányzat, hogy különböző intézkedésekkel gyalogosbaráttá tegye a megyeszékhely sétálóutcáját, a Petőfi Sándor utcában azonban továbbra is problémát jelentenek a behajtó és az ott parkoló gépkocsik.

Barabás Hajnal

2015. december 18., 10:412015. december 18., 10:41

A sofőrök számára sem a derékmagasságú oszlopok, sem a földbe süllyeszthető, lakattal lezárható pillérek nem jelentenek akadályt, előbbieket ugyanis gyakran megrongálják, utóbbiakat pedig leeresztve felejtik, így bárki behajthat a sétálóutcába.

Megoldást a kerékbilincs jelenthet, ez azonban azoknak a cégeknek okoz bosszúságot, amelyek székhelye az utcában található, az árufeltöltés érdekében pedig elengedhetetlen, hogy néha autóik ott parkoljanak. A vonatkozó önkormányzati határozat értelmében ugyan engedéllyel, munkanapokon reggel 5 és 10 óra között behajthatnak az utcába a 3,5 tonnánál kisebb járművek, úgy tűnik azonban, hogy a városi parkolást felügyelő City Parking cég sokszor a szabályoknak eleget tevő autókat is lebilincseli.

Novák Károly, a sétálóövezetben működő Novák cukrászda tulajdonosa rámutatott: kedden délelőtt a vendéglátó-ipari egység udvarbejárata előtt parkoló céges autójukra kerékbilincset tettek, emiatt az áruszállító jármű nem tudott idejében elindulni Kolozsvárra. Mint kiderült: felhívták a City Parkingot, és jelezték, hogy behajtási engedéllyel rendelkeznek, de azt a választ kapták, hogy csak akkor szabadítják fel az autót, ha kifizetik a bírságot. „Ez már a harmadik vagy negyedik ilyen alkalom, ezzel pedig betelt a pohár. Bírósághoz fogunk fordulni” – panaszolta Novák. A tulajdonos azt is elmondta, hogy amióta megszüntették a sétálóutca felső felében található parkolót, visszaesett a forgalmuk.

Antal Attila alpolgármester a kerékbilincselésre reagálva úgy fogalmazott: arról nem volt szó, hogy aki áruellátás címen behajtási jogosultságot szerzett, napközben a gyalogosfelületen hagyhatja az autóját. Az elöljáró ugyanakkor leszögezte: nem tervezik parkolóhelyek kialakítását az utcában. A Novák cukrászda tulajdonosának egyébként kulcsa van a behajtást gátoló, földbe süllyeszthető oszlophoz. Antal ezzel kapcsolatban elmondta: a szerkezettel sokszor gond van, mert a kulccsal rendelkezők nem mindig emelik vissza a pillért.

„Tudomásom szerint azzal a feltétellel kaptak kulcsot, hogy gondoskodnak a visszazárásról” – hívta fel a figyelmet az alpolgármester. Kifejtette: nemcsak ezzel a berendezéssel van baj, ugyanis a többi – nem leereszthető – oszlopot is gyakran megrongálják, tönkreteszik, emiatt pedig időnként bárki zavartalanul behajthat járművével a sétálóutcába. Idén januárban egyébként az időközben hivatalától eltiltott Szőke Domokos alpolgármester hívta fel Novák Károly figyelmét arra, hogy kövessék figyelemmel a cukrászdához közeli akadály működését, mert tapasztalataik szerint az gyakran nyitva marad.

Novák most elmondta: valóban gyakran merülnek fel problémák, többször ki is kellett cserélniük a lakatot, de nem őrizhetik állandóan a szerkezetet. Szerinte az önkormányzatnak térfigyelő kamerát kellene felszerelnie az utca felső végében. A Petőfi Sándor utcába egyébként időkorlát nélkül behajthatnak azok a magán- és jogi személyek, akiknek lakóhelyük vagy cégszékhelyük ott található, de a gépkocsit kötelező módon az udvarukban kell leparkolniuk. A tanácshatározat értelmében 250–500 lejes bírságot rónak ki a szabálytalanul behajtó vagy parkoló sofőrökre, sőt két hónapra fel is függeszthetik belépőjüket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés