A Román Tudományos Akadémia munkatársa meglátásában mindaddig, amíg a viták a tudományosság medrében, ideológiamentesen zajlanak, a generációs nézetbeli különbségek nem sarkítják az objektivitást, sokkal inkább a tudományos munka előrehaladását szolgálják. A marosvásárhelyi konferencia is jó alkalmat nyújtott a fiatal és az idős nemzedéknek nézeteik megosztására. Novák Zoltán szerint erre annál is inkább szükség van, mivel a hetvenes-nyolcvanas években lankadó történészképzés csak a kilencvenes évek közepétől lendült fel újból. A nézetbeli különbségek abból fakadnak, hogy míg az idősebb korosztály konkrét emlékekkel és személyes tapasztalatokkal is rendelkezik a közelmúltból, a fiatal kutatók főleg írásos források alapján alakítják ki véleményüket.
A marosvásárhelyen véget ért konferencián közel harminc erdélyi, délvidéki és felvidéki történész és társadalomkutató mutatta be kutatásainak eredményeit. A résztvevők közül hárman – Horváth Szabolcs, K. Lengyel Zsolt és László Márton – tanulmányköteteikkel is előrukkoltak.
Az előadásokat a szervező Magyar Tudományos Akadémia és a Borsos Tamás Egyesület közéleti vitával szerette volna zárni. A szervezők és az érdeklődők keserűségére ez csak részben valósult meg: a Tismăneanu-jelentésről és az 1944 utáni román–magyar állambiztonsági szervek együttműködéséről elhangzottak ugyan a beütemezett előadások, azonban a hozzászólásra felkért RMDSZ-politikusok közül csak Borbély László tett eleget a meghívásnak.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.