Cáfolta tegnap Toró T. Tibor azokat a vádakat, miszerint a magyar kormány a demokrácia-központok finanszírozásával támogatja az új erdélyi magyar párt megalakítását. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a napokban Marosvásárhelyen kijelentette: a szövetséget aggasztja Tőkés László pártalapítási szándéka, tekintve, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke 2009-ben a tulipános alakulat színeiben szerzett európai parlamenti mandátumot. Borbély kifogásolta, hogy miközben az RMDSZ-nek is megvannak a lehetőségei tájékoztatni a magyar állampolgárságért folyamodó erdélyi magyarokat, a magyar kormány szerinte jelentős összeggel támogatja az EMNT működtette demokrácia-központokat, ezáltal pedig közvetve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrejöttét.
Lapunk kérdésére az EMNT ügyvezető elnöke leszögezte: a demokrácia-központok nem a magyar kormánynyal kötött megállapodás értelmében jöttek létre (az egyezmény a könnyített honosítás ügyében nyújtott tájékoztatást célozza), hanem a nemzeti tanács programjainak lebonyolítását szolgálják. „Többletvállalásként ajánlottuk fel kapacitásunkat a honosítás erdélyi végrehajtására, amelyet nemzetstratégiai ügynek tekintünk, de a központok ettől a kérdéstől függetlenül létesültek. Az irodahálózatot önerőből, pályázatokból működtetjük, és nem titok, hogy közérdekű céljaink megvalósítására pályázunk a Bethlen Gábor Alapnál, de uniós forrásokból is. Az EMNT valóban fontosnak tartja az új erdélyi magyar párt létrehozását, de mindez független a központok lététől vagy a honosítástól” – szögezte le kérdésünkre Kolozsváron Toró, az RMDSZ-ben zajló elnökválasztási kampánynak tulajdonítva Borbély kijelentését. Ezzel kapcsolatban Wetzel Tamás honosításért felelős miniszteri biztos mindössze azzal kívánt reflektálni, hogy az állampolgárság kiterjesztése olyan szent ügy, amelyet nem kellene konfliktusokkal terhelni.
Időközben több megyében is elkezdődött az EMNP bejegyzéséhez szükséges aláírásgyűjtés. Az első támogatók azok közül kerültek ki, akik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett demokrácia-központokhoz fordultak egyszerű honosításért. Tőkés András, az EMNP kezdeményező bizottságának a tagja tegnap cáfolta a vádat, miszerint „árucsatolás” folyna a két ügyben. Spekulációknak adott teret az a tény, hogy az EMNP bejegyzéséhez szükséges első néhány száz aláírás éppen azokból a demokrácia-központokból került ki, melyhez a lakosság a magyar állampolgárság megszerzése érdekében fordul. Az EMNT, illetve a szervezet által működtetett demokrácia-központok vezetői határozottan cáfolják azt a többnyire RMDSZ-berkekből származó állítást, miszerint az iroda alkalmazottjai és önkéntesei csak azoknak a személyeknek segítenének a gyorsított honosításban, akik előbb aláírják a pártbejegyzéshez szükséges íveket. „Nincs szó árucsatolásról – a kettős állampolgárság megszerzéséhez nyújtott támogatás és az új erdélyi magyar párt bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtése két külön feladat. Aki viszont bejön az EMNT-hez a honosításról érdeklődni, és ugyanakkor támogatni szeretné az új alakulat bejegyzését, nem utasítjuk vissza, sőt örülünk neki” – jelentette ki tegnap Tőkés András. A marosvásárhelyi demokrácia-központ vezetője, Kali István megpróbálta pontosan körbeírni, miként gyűlt be egy hét alatt az a mintegy száztíz aláírás. Mint mondta, ő és munkatársai csak azoktól a személyektől kérdezik meg, hogy hajlandók-e kézjegyükkel támogatni a néppárt bejegyzését, akiknek a kezébe adják a honosításra összeállított teljes dossziét. „Az általunk lepecsételt dosszié az illető kezében van, amikor megkérdezzük, hogy aláírja-e a listát. Ha nemet mond, megértjük, és megköszönjük, hogy a kettős állampolgárság ügyében hozzánk fordult” – magyarázta Kali. Marosvásárhelyen a tegnap délig 421 dossziét állítottak össze, és 110 aláírást gyűjtöttek az EMNP támogatására.
Tőkés András elmondta továbbá, az EMNP kezdeményező bizottsága természetesen azokat is próbálja megszólítani az aláírásgyűjtés keretében, akik nem szándékoznak kettős állampolgárságért folyamodni. Jakab István, az EMNT Maros megyei elnöke szerint a térségben nem jelent gondot a 25 ezer aláírás összegyűjtése, éppen ezért – a pártépítés érdekében – az EMNP megbízottjai nem állnak le a minimális támogatói szám megszerzése után.
Újságírói kérdésre, miszerint lát-e esélyt arra, hogy a másik két erdélyi magyar politikai alakulat sugallatára mégis elálljanak az EMNP bejegyzési szándékától, Tőkés András úgy fogalmazott: ez csak abban az esetben történhet meg, ha a másik két magyar alakulat valamiféle radikális változáson megy keresztül. Egyelőre azonban úgy véli, az RMDSZ teljesen eltávolodott a tagságától, az MPP pedig hosszú ideje politikai hibernációra rendezkedett be. „Mi nem a két szervezet szavazóbázisából akarunk lecsípni, hanem azt a mintegy 700 ezer erdélyi magyart szeretnénk megszólítani, akik valamilyen okból kifolyólag már nem járnak el voksolni” – tette hozzá az új párt kezdeményező bizottsági tagja.
Tegnap Sepsiszéken is elkezdődött az új párt bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtése. Megtudtuk: az önkéntesek már három napja gyűjtik az aláírásokat, eddig 300-an látták el kézjegyükkel az íveket. Nemes Előd, a sepsiszéki EMNT ügyvezető elnöke elmondta, a válság és a kiábrándultság ellenére Sepsiszéken pozitív volt a fogadtatás, az eddig elért eredményekkel meg vannak elégedve. A Kovászna megyei szervezet 4000, ebből a sepsiszéki 2000 kézjegy összegyűjtését vállalta, reményeik szerint ennél jóval többen támogatják majd a pártbejegyzést – mondta Nemes Előd, aki úgy tudja, a gyűjtést a tusnádfürdői Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor ideje alatt is folytatják, hogy felmérjék mekkora támogatottsága van a jövendőbeli pártnak. Nemes Előd hangsúlyozta, a sepsiszentgyörgyi demokrácia-központban a honosítás ügyében betérő személyektől nem kérik, hogy írják alá a pártbejegyzést támogató íveket.
A honosítási eljárás gyakorlatba ültetésének gördülékenységéről, „olajozottságáról” számolt be tegnap Kolozsváron Wetzel Tamás miniszteri biztos, Szilágyi Mátyás főkonzul és Gergely Balázs, a demokrácia-központok igazgatója. „Kilencven év adósságát törleszti most Budapest az állampolgárság megadásával, történelmet írunk a nem szokványos közigazgatási eljárással” – fogalmazott Wetzel. Gergely Balázs tájékoztatása szerint az EMNT működtette irodahálózat 26 központjában január 3-ától mintegy 18 ezer állampolgárság-igénylő kért információt, és miközben a központok munkatársai vidékre is kiszállnak, a hatékonyabb tájékoztatás érdekében beindult az országos telefontudakozó is (0264-308208). Az igazgató lapunk kérdésére elmondta, a kolozsvári irodában naponta érdeklődnek a honosítás iránt magyarul nem, vagy csak alig beszélő polgárok, akiket elriaszt a magyarnyelv-tudás feltétele, viszont a magyar kultúrkörhöz valamilyen formában kötődő – többnyire értelmiségi – románok már végigjárják a procedúrát.
Szilágyi Mátyás főkonzul elmondta, a diplomáciai kirendeltségnél nem szembesültek „megoldhatatlan ügyekkel”, vegyes házasok viszont már jelentkeztek, itt azonban a román házastárs is beszélt magyarul. A kincses városi főkonzulátuson különben eddig több ezren nyújtották be állampolgárság-igényüket, jelenleg augusztus–szeptemberre lehet időpontot igényelni (immár a demokrácia-központokon keresztül is), a kirendeltségnek otthont adó épület udvarán nyílt új irodával együtt pedig nyolc ügyfélasztal várja a honosítandókat.
Együttműködési megállapodást írt alá az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács sepsiszéki szervezete. Jakabos Janka, az EMNT Kovászna megyei szervezetének elnöke és Gazda Zoltán, az SZNT sepsiszéki vezetője tegnapi sajtótájékoztatón elmondták, a két szervezet a honosítással kapcsolatos tájékoztatásban, pályázatírásban, valamint európai uniós törvénykezdeményezéshez szükséges egymillió aláírás összegyűjtése érdekében fog közösen dolgozni. Jakabos Janka elmondta, közös oktatási bizottság létrehozását tervezik, ugyanakkor együttműködnek a gazdaságélénkítő programok kidolgozásában is.
Az EMNT támogatja a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését, miszerint az Európai Unió hét tagországában egymillió aláírást gyűjtenek össze, hogy EU-szinten szabályozzák a kisebbségek önrendelkezését. Gazda Zoltán abban bízik, a két sepsiszéki szervezet együttműködését központi szinten is követik, az „elhidegült” EMNT és SZNT szorosabbra fűzi viszonyát, hiszen egymásra vannak utalva. Gazda szerint az egymillió aláírás összegyűjtéséhez minden támogatásra, még az RMDSZ-re is szükség van.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.