
Fotó: Barabás Ákos
Hétfőn kezdődött az ősszel tanévkezdő előkészítő osztályokba való iratkozás első szakasza, a székelyudvarhelyi iskolák többségében pedig már az első nap többen jelentkeztek, mint ahány helyet jóváhagytak a tanintézet számára.
2016. február 29., 19:572016. február 29., 19:57
A legtöbb helyen előzetesen időpontot egyeztettek a szülőkkel, de egyes iskolákban nem sikerült elkerülni a torlódást. A helyzet ugyanakkor sokat javult tavaly óta, egy évvel ezelőtt ugyanis néhány tanintézetben már vasárnap estétől várakoztak a szülők, hogy hétfő reggel beírathassák gyermeküket, idén pedig ilyesmire nem volt példa.
Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő rámutatott: számításaik szerint elegendőek lesznek azok a helyek, amelyeket a székelyudvarhelyi tanintézeteknek jóváhagytak. Első körben a tanintézetek mindegyik jelentkezőt regisztrálják, majd a kritériumrendszer alapján döntik el, hogy kit vesznek fel. Görbe hangsúlyozta: olyan még nem fordult elő, hogy egy gyermek nem tudott iskolába járni, mert sehova nem nyert felvételt.
A felvételi első szakasza március 18-áig tart, addig írathatják be a szülők a gyermekeket a tanintézetekbe, a jelentkezési lapok elbírálása pedig március 21. és 24. között zajlik. A gyermekek elosztására 25-én kerül sor, 26-án pedig az iskolákban függesztik ki azoknak a névsorát, akik nem jutottak be egyik tanintézetbe sem, illetve nyilvánosságra hozzák a szabad helyeket is.
Az előkészítő osztályba való beiratkozás második szakasza március 29-én kezdődik. Ez az utolsó év, amikor az előkészítő osztály nem kötelező mindegyik gyermek számára, jövőtől ugyanis csak azokat lehet első osztályba íratni, akik kijárták az előkészítő osztályt a tanügyminiszter bejelentése szerint.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
szóljon hozzá!