Hirdetés

Toldival szállna be Nagyszalonta a térség élményfürdőinek versenyébe (VIDEÓ)

Az akvapark látványterve •  Fotó: Forrás: Nagyszalontai Polgármesteri Hivatal

Az akvapark látványterve

Fotó: Forrás: Nagyszalontai Polgármesteri Hivatal

Toldi néven létesítene akvaparkot Nagyszalonta önkormányzata, az erre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt múlt héten hagyta jóvá a helyi tanács.

Krónika

2021. július 05., 18:112021. július 05., 18:11

2021. július 05., 18:542021. július 05., 18:54

Az önkormányzati képviselők által megszavazott dokumentum szerint a vadonatúj akvapark 2,8 hektáros területen épülne fel a Bihar megyei városban, a fejlesztési minisztérium által korábban létrehozott úszómedence közelében, számolt be a Bihon. A hírportál szerint

megvalósítását megkönnyíti, hogy az önkormányzat korábban már nyert egy projektet két termálvízforrás létrehozására a hajdúvárosban.

Hirdetés

A fúrás 6 millió euróból valósulna meg, az elhasznált termálvizet pedig visszavezetnék a földbe, így gátolva meg a készlet kiapadását.

Török László polgármester a hírportálnak elmondta, hogy a fúrásjog jóváhagyása többéves munka eredménye, az elöljáró szerint erre alapozva használnák ki a város termálvíz-erőforrásait és vennék fel a versenyt a térség üdülőtelepeivel, Félixfürdővel, Nagyváraddal és a határ menti magyarországi fürdővárosokkal.

Emlékeztetett, hogy a Bihar megyei város márciusban helyi érdekeltségű turisztikai célpont lett, és erre támaszkodva fejlesztenék a továbbiakban.

Az akvapark az első lépés az üdülőtelep státusz kihasználásához, ezt uniós támogatással valósítanák meg. Török László szerint ehhez az uniós alapok minisztériumát korábban  vezető Marcel Boloș támogatását is élvezik, aki jelenleg az észak-nyugati fejlesztési ügynökség igazgatója.

Nagyszalontán amúgy tíz évvel ezelőtt is felmerült már az akvapark ötlete, az akkor 49 ezer eurósra saccolt beruházást egy szlovák cég valósította volna meg, ez azonban visszalépett, mivel a helyiek nem tudták garantálni a megfelelő termálvíz-minőséget.

A most tervezett élményfürdőt a város híres szülöttjének, Arany Jánosnak a főhőséről, Toldiról neveznék el, aki az elbeszélő költeményben verhetetlennek bizonyult.

A harcot a szalontai élményfürdőnek is fel kell majd venni, elsősorban a közeli magyarországi fürdőkkel – Gyulával, Hajdúszoboszlóval, Makóval –, de az újabban szintén a termálvízre építő, turizmusban utazó Nagyváraddal is.

A bihari megyeszékhely – mint arról beszámoltunk – a pár éve működő Nymphaea akvapark népszerűségén felbuzdulva az Őssi strandot is nagyszabású élményfürdővé alakítaná.

korábban írtuk

Olasz sziget fürdőhelyéről mintázták Nagyvárad újabb akvaparkját
Olasz sziget fürdőhelyéről mintázták Nagyvárad újabb akvaparkját

Termálkert is tartozik majd Nagyvárad újabb élményfürdőjéhez, amelyet az Őssi strand mellett hoznak létre, derült ki a szerdai projektbemutatón. Az olasz Ischia sziget fürdőjéről mintázott létesítményt mediterrán hangulatú gyógyfürdőnek szánják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
Hirdetés