
Fotó: Látványterv. Forrás: a nagyváradi önkormányzat sajtóosztálya
Termálkert is tartozik majd Nagyvárad újabb élményfürdőjéhez, amelyet az Őssi strand mellett hoznak létre, derült ki a szerdai projektbemutatón. Az olasz Ischia sziget fürdőjéről mintázott létesítményt mediterrán hangulatú gyógyfürdőnek szánják.
2020. július 29., 16:192020. július 29., 16:19
2020. július 29., 16:482020. július 29., 16:48
Még a Nymphaea akvaparknál is grandiózusabb Nagyvárad új élményfürdőjének a terve, amelyet az Őssi strand mellett kíván létrehozni az önkormányzat. A létesítmény látványtervét szerdán mutatták be, a projekt szorosan összefügg a város gyógyfürdővé nyilvánításával.
Florin Birta alpolgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 20 millió euróra becsült beruházást uniós támogatással szeretnék megvalósítani, mégpedig a gyógyturizmusra szánt pénzalapokból.
és azt remélik, hogy az országos jelentőségű turisztikai célponttá nyilvánítás után év végéig az újabb minősítést is sikerül megszerezni.
Fotó: Látványterv. Forrás: a nagyváradi önkormányzat sajtóosztálya
Erre az új akvapark megépítéséhez és az Őssi strand átalakításához is szükség lenne, a jelenleg zömében nyugdíjasok által látogatott strand ugyanis megtartaná szociális jellegét, ám mellé egy valóságos üdülőkomplexum épülne.
A Daniel Tivadar építész által készített látványterv szerint a létesítménynek két része lenne, 3,2 hektáron terülne el a tulajdonképpeni akvapark, amelyet a felnőtt korosztály tagjainak szánnak, így nélkülözi a csúszdákat.
Fotó: Látványterv. Forrás: a nagyváradi önkormányzat sajtóosztálya
A kinti részen több medence is lesz, sőt a Sebes-Körös partjával is összekapcsolják egy felüljáró segítségével, ugyanis a folyóparton is kialakítanak egy napozásra alkalmas részt. Igaz, ez magasabban lesz, mint a vízszint, biztonsági okokból a vendégek nem fürödhetnek a folyóban, mondta a helyi sajtó beszámolói szerint Tivadar.
Fotó: Látványterv. Forrás: a nagyváradi önkormányzat sajtóosztálya
Az építész
Az építész szerint ez télen is kint marad, ugyanis a termálvizes medencék gőzölgése biztosítja majd a szükséges meleget számukra. A különböző medencékben 25 és 40 Celsius fok közötti, más-más hőmérsékletű termálvíz kerül. A létesítmény nyáron 1700, télen 600 látogatót képes majd fogadni, és 147 parkolóhely is tartozik majd hozzá.
Fotó: Látványterv. Forrás: a nagyváradi önkormányzat sajtóosztálya
A nagyszabású tervnek az Őssi strand felújítása is része, ennek külön bejárata lesz, és megtartva szociális jellegét továbbra is a nyugdíjas korosztálynak szánják. Helyreállítását szintén uniós alapokból oldaná meg az önkormányzat, de ha nem sikerül megszerezni, a városkasszából finanszírozzák a felújítását.
Fotó: Látványterv. Forrás: a nagyváradi önkormányzat sajtóosztálya
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
szóljon hozzá!