A püspök Orbán Viktornak, a Fidesz –Magyar Polgári Szövetség elnökének, az Európai Néppárt alelnökének is megköszönte a korteshadjárat során nyújtott segítségét. Újságírói kérdésre válaszolva úgy vélte, Orbánnak fõként arculati szempontból volt nagy szerepe megválasztásában. Szerinte a magyarországi politikus mindenképpen hozzájárult a sikerhez. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a volt miniszterelnök nem pártpolitikai alapon érkezett Erdélybe, hanem nemzetpolitikai alapon. Tõkés László azon reményének is hangot adott, hogy jól együtt tud majd mûködni a másik 34 romániai európai parlamenti képviselõvel. „Megvannak a közös problémáink, Románia problémái, amelyeket be kell mutatnunk\" – fogalmazott a püspök. Ugyanakkor hozzátette: „az RMDSZ helyett kell tevékenykednie, hogy a romániai magyarság gondjai európai rangra emelkedjenek\". Konkrét ügyekben azonban mindenképpen együtt szeretne mûködni az RMDSZ-el is – hangsúlyozta Tõkés –, és példaként a magyarországi, különbözõ pártok színeiben bejutott EP-képviselõk közötti együttmûködést említette. „Gratulálok az RMDSZ-nek is, annak ellenére, hogy hazug és tisztességtelen kampányt folytatott ellenem\" – tette hozzá Tõkés László. Az EP-képviselõ mindenkinek köszöntet mondott szavazatáért, elsõsorban a Székelyföldnek, ahol az EP-választásokon való részvétel meghaladta az országos átlagot. Külön megköszönte a Iaºi és Vrancea megyei választópolgárok támogatását is, ahol, mint mondta, az RMDSZ-nél hatszor több szavazatot kapott. „Feltételezem, hogy ezeknek a szavazatoknak a többsége román testvéreinktõl származik\" – fogalmazott. Szilágyi Zsolt kampányfõnök arra hívta fel a figyelmet, hogy Tokés László részvételének jó hatása volt a romániai EP-megmérettetésre, és a választás lehetõsége mozgósító erõként hatott a magyarságra.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.