
Tőkés László nem számít arra, hogy Klaus Johannis államfő az elnöki hivatal keretében működő becsületbíróság javaslatának megfelelően visszavonja tőle a Románia Csillaga érdemrendet.
2016. február 26., 16:082016. február 26., 16:08
2016. február 26., 17:582016. február 26., 17:58
Az európai parlamenti képviselő azt követően nyilatkozott telefonon az MTI-nek, hogy csütörtökön a román legfelsőbb bíróság jogerős ítéletben utasította el, hogy érdemben megvizsgálja a becsületbíróság javaslatának törvényességét.
„Klaus Johannis egy európai típusú demokratának mutatkozik, ezért nem tudom elképzelni, hogy engedne a posztkommunista magyarellenes kurzusnak, és a Victor Ponta volt miniszterelnök vagy Corina Crețu jelenlegi EU-biztos (a becsületbíróság tagja) nevével fémjelezhető nacionál-kommunista különítmény indítványának” – mondta. Hozzátette: ha mégis megvonnák tőle a kitüntetést, nem fog bíróságon harcolni a visszaszerzéséért.
Tőkés László emlékeztetett rá: azért akarják megvonni tőle a rendszerváltozásban játszott szerepéért kapott állami kitüntetést, mert 2013-ban Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában Magyarországnak az erdélyi magyarság fölötti „védhatalmi szerepének a megerősítését” kérte. „Azt a szerepkört kértem, amit Ausztria gyakorolt az Olaszországhoz tartozó dél-tiroli osztrákok fölött, vagy amit Románia gyakorol a moldovai, ukrajnai vagy szerbiai románok fölött, amikor védelmezőjükként lép fel” – magyarázta.
Úgy vélte: kifejezetten a személyére szabták ezt az ügyet, ezért fel sem merül például, hogy korábban szintén kitüntetett Adrian Năstase volt miniszterelnöktől elvegyék a kitüntetését, miután a politikust korrupció miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje az MTI-nek elmondta: ha Klaus Johannis a kitüntetés visszavonásáról döntene, lenne lehetőség az elnöki határozat peres úton történő érvénytelenítésére. Hozzátette, van már precedens arra, hogy egy politikustól visszavonták, de sikeresen visszaperelte az érdemrendet.
Tőkés László kitüntetésének a visszavonását Victor Ponta akkori kormányfő kezdeményezte, a kitüntetettekből álló becsületbíróságban pedig Corina Crețu EP-képviselő, az Európai Bizottság regionális politikákért felelős jelenlegi biztosa képviselte a leghatározottabban.
Tőkés László a romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrendet Traian Băsescu államfőtől. Az esetleges visszavonásról most Traian Băsescu utóda, Klaus Johannis dönthet.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
szóljon hozzá!