
Tőkés László szerint nem szabad feladni az autonómia képviseletét a román parlamentben
Fotó: Facebook/Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Nem szabad feladni az autonómiatervezetek román parlament előtti képviseletének a lehetőségét, hanem komoly következetességgel ki kell állni az ezen az úton való érvényesítés mellett – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a szervezet pénteki fórumán Nagyváradon. A korábbi református püspök és európai parlamenti képviselő szerint az autonómiatörekvések képviseletét ki kell mozdítani a „holtpontról”.
2026. január 30., 19:442026. január 30., 19:44
Az Autonómia és megmaradás – Fórum az erdélyi magyar közösségi autonómia szükségességéről és időszerűségéről című beszélgetésen az EMNT elnöke közölte: az EMNT-nek és a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) is ez a meggyőződése, ezért is javasolták Zakariás Zoltánnak, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnökének Székelyföld autonómiastatútumának ismételt előterjesztését – számolt be az MTI.
A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanácstermében tartott rendezvényen Tőkés László vitaindító előadásában azon meggyőződésének adott hangot, hogy továbbra is
Emlékeztetett, hogy az EMNT-nek is egyik legfőbb célkitűzése az erdélyi magyar autonómiatörekvések támogatása, melyeknek – megállapítása szerint – jelenleg sem a belföldi, sem a nemzetközi viszonyok nem kedveznek. Felidézte, hogy:
„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács léte és tevékenysége már-már ellehetetlenült” – jelentette ki Tőkés, aki szerint a szervezet „válságba került”, és ugyanez mondható el az SZNT autonómiaképviseletéről is.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szervezetek erőfeszítéseket tesznek a kiút megkeresésére, az autonómia ügyének az előmozdítására, „az előállt és állandósult válság leküzdésére”. „Az önfeladással szemben az a meggyőződés kerekedett felül, hogy az autonómia ügyét nem szabad veszendőbe menni hagynunk. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak továbbra is vállalnia kell, hogy gazdája, éltetője maradjon az erdélyi magyarság eme alapvető fontosságú évszázados nemzeti ügyének” – hangsúlyozta.
Az EMNT elnöke beszédében felidézte a rendszerváltás óta eltelt 35 év történéseit, emlékeztetve, hogy
Emlékeztetett a kisebbségi törvény tervének elsikkadására, valamint Székelyföld autonómiastatútumának ismételt elutasítására a román parlamentben.
Rámutatott: januárban döntés született arról, hogy Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselők hatodszor is a bukaresti parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot.

Hatodszor is a parlament elé terjeszti Székelyföld autonómiastatútumát Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, de ezt megelőzően a Székely Nemzeti Tanács széleskörű társadalmi vitát kezdeményez a kérdésben.
„Az RMDSZ nem veszi ki részét belőle. Álláspontjuk szerint csak abban az esetben érdemes újból benyújtani, hogyha román részről hajlandóság mutatkozik a statútum elfogadására” – vázolta a szövetség álláspontját. Szerinte ez a hozzáállás beláthatatlan időre tétlenségre kényszerítené az autonómiatanácsokat, az EMNT és SZNT szerint ugyanis nem szabad feladni az autonómiatervezetek parlament előtti képviseletének lehetőségét.
Tőkés László az őshonos kisebbségek jogaira is kitért, hangsúlyozva, hogy ezek ügye jelenleg kedvezőtlen megítélésben részesül Európában, visszaesés tapasztalható a kérdésben.
Úgy értékelt: alternatívaként az Európa Tanács kínál kibontakozási lehetőséget az őshonos kisebbségi jogvédelem számára. Miközben Romániában az autonómiatörekvések áthatolhatatlannak tűnő totális ellenállásba ütköznek, európai viszonylatban „sem lehet semmi jóra számítani”. Ugyanakkor az erdélyi magyarok megosztottsága és akcióegységének hiánya is akadály. „Ebből a totális tehetetlenségi állapotból kellene megtalálni a kiutat” – fogalmazott Tőkés.
Úgy vélte, hogy a konfliktusokkal tűzdelt jelenlegi nemzetközi politikai viszonyok közepette a Gross-jelentés, az Andreas Gross svájci képviselő által javasolt konszenzusos alapon létrehozandó területi és kulturális autonómiák létesítése lehet a reális alternatíva és kitörési pont.
A Gross-féle konfliktusmegelőzés módszerével békés, tárgyalásos úton kellene rendezni az ukrajnai román iskolák helyzetét, a Benes-dekrétumok körül kialakult szlovákiai konfliktus ügyét, vagy a romániai szélsőséges magyarellenességből fakadó etnikai konfliktusokat – zárta beszédét Tőkés László.

A Székelyföld autonómiastatútumával kapcsolatos törvénytervezet nem Románia ellen irányul, és semmiképpen sem elszakadásról szól – jelentette ki kedden Csoma Botond RMDSZ-es képviselő.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!