
Fotó: Boda L. Gergely
Nem hajlandó visszavonni Klaus Johannis államfő azt az elnöki rendeletet, amellyel visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet.
2016. április 18., 19:182016. április 18., 19:18
A bukaresti elnöki hivatal azzal az indoklással utasította el az európai parlamenti képviselő beadványát, hogy az államfő nem változtathat álláspontján, mert a kitüntetést visszavonó határozat polgárjogi forgalomba került, azaz megjelent az április 4-ei, 168-as számú Hivatalos Közlönyben.
Kincses Előd, a román állami kitüntetésétől megfosztott politikus ügyvédje hétfői marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján nevetségesnek nevezte Johannis érveit, mondván: az efféle „gyermeteg logika” mentén az elnök meg sem foszthatta volna az érdemrendtől. „Az a rendelet is polgárjogi forgalomba került, miszerint Románia elnöke kitüntette Tőkés Lászlót” – jelentette ki Kincses, aki szerint jogi szempontból is „rendkívül inog” az elnöki hivatal magyarázata.
Klaus Johannis elutasító reakciója után Kincses Előd hétfőn a bukaresti táblabírósághoz fordult, kérve az elnöki rendelet megsemmisítését. „A törvény tisztán leszögezi, hogy csak abban az esetben vonható vissza egy állami kitüntetés, ha az érintett személyt jogerősen börtönbüntetésre ítélték, vagy cselekedetei méltatlanná teszik az érdemrendre. Nem hinném, hogy a bíróság ne tudná megkülönböztetni a roszszul fordított tusványosi nyilatkozatot a cselekedettől. Egy nyilatkozat soha nem egyenértékű a cselekedettel, mert nem mindegy, csak mondom valakinek, hogy felpofozom, vagy meg is teszem” – magyarázta a vásárhelyi jogász, aki az eddigi joggyakorlatra is felhívta a figyelmet.
Emlékeztetett: bár a bíróság számos olyan politikust és közéleti személyiséget elítélt jogerősen, akik az érdemrend birtokosai, az államfő egyiktől sem vonta vissza a kitüntetést. Holott a rend 630 birtokosa közül legkevesebb tizenegyen vannak ebben a helyzetben, köztük a korrupciós ügyek miatt elítélt Adrian Năstase volt kormányfő. Egyébként noha Traian Băsescu volt elnök évekkel ezelőtt visszavonta Corneliu Vadim Tudor szélsőségesen nacionalista politikus Ion Iliescu egykori államfőtől kapott érdemrendjét, a legfelsőbb bíróság eltörölte az elnöki rendeletet, ezáltal Kincses szerint jogprecedenst kreálva.
„A bíróság szerint mérlegelni kell, minek van nagyobb fajsúlya: annak a tettnek, amiért az illető a kitüntetést kapta, vagy annak a cselekedetnek, amiért meg akarják fosztani tőle. Nem hinném, hogy az Európában elismert és jól működő védhatalmi státusra vonatkozó nyilatkozat többet nyomna a latba, mint Tőkés 1989 decemberében betöltött szerepe” – fejtette ki az EP-képviselő védőügyvédje.
Mint ismeretes, Tőkés László a tusnádfürdői szabadegyetemen 2013-ban egy olyan védhatalmi státusról beszélt Erdély esetében, mint amilyet Olaszország és Ausztria vállalt 1947-ben Dél-Tirol fölött, amely azóta egy virágzó térséggé nőtte ki magát. Egy fordítási pontatlanság miatt mindezt a román sajtó helytelenül „protectoratként” emlegette, ami a térség gyarmatként való kezelését jelenti. A média és a Tőkést bíráló román politikusok azok után sem változtattak álláspontjukon, miután a volt püspök közleményben jelezte: ő nem arról beszélt, amit a téves fordításban felrónak neki.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!