Tőkés: „Figyelem, mire használják a hatalmat”

– Két nappal ezelőtt bejelentette, hogy az Európai Parlament élén 2012 januárjában rendezendő választásokon nem vállal újabb alelnöki tisztséget. Ha leltárt kellene készítenie, mit tartana másfél éves alelnöki mandátuma legfontosabb megvalósításának, elsősorban az erdélyi magyar közösség jogainak érvényesítése terén?

– Talán a legegyszerűbben úgy tudnám megfogalmazni: azt szerettem volna elérni, hogy ha a kollégáim rám néznek, akkor az erdélyi magyarság jusson rólam az eszükbe, valamint az, hogy ott még valami gond van. 2007-ben nagy meglepetésemre kiderült, hogy az Európai Parlamentben úgy tudják, nekünk Romániában aranyéletünk van, itthonról senki nem jelezte az európai közvélemény számára, hogy volna még itt tennivaló a kisebbségi jogok terén. Európa egyik legnagyobb őshonos nemzeti közösségeként majdnem fehér folt voltunk a számukra. Másfelől az alelnökség, miközben nagyon megtisztelő feladat, nem a látványos sikerek és a gyors politikai cselekvések terepe.

Hozzám az oktatásügy és sport, UNESCO, kultúrák közötti párbeszéd, vallás- és egyházügyi kapcsolatok, a Nyugat-Balkán, tagjelölt országok és az uniós bővítés témakörök tartoztak. Sok témakörben sikerült előbbre lépnünk, számtalan szakmai egyeztetésen és találkozón vagyunk túl. Időszűke miatt most csak az egyik, számomra legfontosabb kérdést emelném ki: a „Keresztény Európát” meghirdető képviselői programom szellemében a Liszszaboni szerződés 17. cikkelye értelmében munkálkodtam az EU intézményei és az egyházak közötti párbeszéd előmozdításán és intézményesítésén. Meggyőződésem, hogy ez lehet a mi „apportunk” Európához: a mély hit Istenben és a kereszténység értékközössége, amire a mai világunknak hihetetlenül nagy szüksége lenne.

– Előrebocsátotta, hogy minden idejét és energiáját az erdélyi magyarság itthoni szolgálatára kívánja fordítani, különös tekintettel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgalmi és intézményi tevékenységének kiterjedésére, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt létrejöttére. Ez azt jelenti, hogy újabb elnöki mandátumot vállal az EMNT hétvégi, tisztújítással egybekötött országos küldöttgyűlésén?

– Az, hogy az EP-képviselői munkám mellett az összes időmet és energiámat a Kárpát-medencei, ezen belül kiemelten az erdélyi nemzetpolitikai építkezésnek fogom szentelni, nem azt jelenti, hogy az európai munkát el fogom hanyagolni. És nem egyszemélyes döntés volt. Az idei Tusványoson erről már tárgyaltunk Orbán Viktor kormányfővel, illetve legutóbb a Máért utáni találkozón, amikor megerősítettük a stratégiai szövetségünket, gyakorlatilag pontot tettünk az ügy végére. Eközben alelnökségem lehetséges folytatásáról is szó esett, többek között Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke, valamint Joseph Daul, a néppárti parlamenti frakció elnöke is támogatásáról biztosított. Ennek ellenére döntöttünk úgy, hogy 2012-ben inkább itthon vállalok többletfeladatokat.

Konszenzusos döntés született, ahogyan 2007-ben sem önérdek vezérelt, amikor elindultam függetlenként az RMDSZ hatalmi gépezetével szemben, vagy amikor 2009-ben arról győztek meg, hogy az összefogás a szükséges lépés. Közösségünk érdekei miatt még arra is hajlandó voltam, hogy Markó Bélával csűrkapu nagyságú óriásplakátokon fogjunk kezet – kaptam is érte eleget. Továbbra is meggyőződésem, hogy az erdélyi magyarság elemi érdeke a politikai erők valamilyenfajta együttműködése, akár egy széles egyetértés övezte nemzeti minimum mentén – de abból semmiféle konjunktúra kedvéért nem szabad engednünk. Ami az EMNT elnöki tisztségét illeti: ha megválasztanak, vállalom. Nyitott kérdés: az EMNT küldöttgyűlése dönt az elnök személyéről.

– Ugyancsak a hétvégén tartja programalkotó fórumát az EMNP. Melyek lesznek az alakulat programjának alappillérei? A védnöki szerepkörön kívül a párt élén továbbra sem kíván tisztséget betölteni?

– Az EMNP keretprogramját én is kíváncsian várom. Számomra megtiszteltetés a védnökség, ám konkrét pártpolitikai szerepet továbbra sem vállalok. A pártpolitika szükségszerűen a hatalom megszerzését célozza, ez a lényege – nekem inkább az a tisztem, hogy árgus szemekkel figyeljem, mire használják a hatalmat, vagyis hogy a jó úton tartsam a harcostársaimat. Illetve eszükbe juttassam: bármilyen politikai formáció, így a párt is, csak egy eszköz, nem válhat öncéllá, mint ahogyan az alelnökség is csak eszköz volt, és mindegyik a maga módján ugyanazt a célt hivatott szolgálni.

– Az RMDSZ vezetői ismét elutasították Toró T. Tibornak, az EMNP ideiglenes elnökének a magyar–magyar koalícióra, a romániai parlamenti választások tekintetében az etnikai arányosság elvének bevezetésére vonatkozó javaslatát. Lát-e esélyt arra, hogy a közelgő választási évben elmozdulás történjen az erdélyi magyar összefogás terén?

– Nagyon remélem, előbb-utóbb az RMDSZ vezetői is meghallják az emberek szavát. Jártamban-keltemben csak azt tapasztalom, milyen óriási az igény az erdélyi magyarok körében az együttműködés iránt. Mi erre teszünk kísérletet, erről szólt az etnikai arányosság elvének a lehetséges elfogadtatása is. Az RMDSZ folyamatosan azt féli, hogy kiesünk a parlamentből. A romániai magyarság számarányának megfelelő parlamenti hely törvény általi biztosítása ezt a kérdést egyszer s mindenkorra megoldaná, számszerűen kb. ugyanennyi mandátumot jelentene, és megszabadulnánk végre a zsarolásra is alkalmas parlamenti küszöb lidércnyomásától. Ezekre a rögzített számú helyekre a magyar politikai erők versenyezhetnének, vagyis a demokratikus választásokhoz való jogunk sem sérülne. A versenypárti logikában az a veszély gyakorlatilag kódolva van, hogy a választói érdektelenség vagy éppen a protest miatt tényleg kimaradunk a bukaresti parlamentből. Márpedig arra is utalnak jelek, hogy az erdélyi magyaroknak elegük van a csődhelyzetbe vezető két évtizedes „átmenetből”.

– Több alkalommal rendszerváltozásnak nevezte a magyar nemzetpolitikában az elmúlt másfél évben történt fordulatot. Hogyan értékeli az Orbán-kormány frissen kidolgozott nemzetpolitikai stratégiáját?

– A 2010-es nemzetpolitikai fordulat történelmi lehetőség egész nemzetünk számára. Az új alaptörvény szerint a mindenkori magyar kormány immáron felelősséget visel érettünk, tényleges hazaként visszafogadott minket állampolgáraivá, a nemzeti együvé tartozás pedig megélhető jelen. De még sok munka vár reánk: legelőször is a kommunista diktatúrák alatt valósággá erősített mentális határokat kell lebontanunk, és azt is be kell látnunk, hogy nem csupán értékközösség vagyunk, hanem közösek az érdekeink is: az erős anyaország számunkra egyfajta védhatalomként, hátországként működhet, miközben a szülőföldjükön boldoguló autonóm nemzetrészek a nemzet egészét erősítik. Európában nagyon nem mindegy, hogy tíz-, avagy tizenötmilliós nemzetként tudunk-e maradandót alkotni, ehhez viszont a kulturális integráció mellett a politikai integráció is szükségeltetik.