
Fotó: Képernyőmentés
Medve okozott riadalmat szombaton éjjel Besztercén, ahol a hatóságok több Ro-Alert-üzenetet is küldtek a lakosságnak.
2023. október 15., 10:012023. október 15., 10:01
2023. október 15., 10:082023. október 15., 10:08
A nagyvadat először este 8 óra körül a közigazgatásilag a megyeszékhelyhez tartozó Szépnyíren észlelték, az első telefonos figyelmeztetést ekkor adták ki. Mintegy három óra múlva azonban ismét felvisítottak a készülékek, ugyanis a csendőrök által követett medve a körgyűrű mentén bejutott Besztercére is, ahol több főutat bejárt, és egészen a központ közelében található városi parkig jutott.
A több térfigyelő kamera, illetve sofőr által megörökített látogatásnak azzal sikerült véget vetni, hogy a parkból egy közeli erdőbe űzték a vadat. A csendőrség jó ideig őrizte a környéket, hogy megbizonyosodjanak: a hívatlan vendég nem tér vissza.
Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.
Folytonosságot, kiszámíthatóságot és nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében pénteken megrendezett nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Megérkezett Erdélybe Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki szombaton megtartja szokás szerinti előadását a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (avagy Tusványos) színpadán.
Újabb lakhatási és felzárkóztatási programmal segítenék a Kolozsvár melletti nyomortelepeken, mélyszegénységben élő családokat. A kezdeményezés kapcsán többen is kifogásolták, hogy a kedvezményezettek a város különböző lakónegyedeibe költözhetnek.
Az eurózónához csatlakozás esélyt teremthet, de önmagában nem biztosít garanciát a jólét növekedésére – hangoztatta Banai Péter Benő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Tusnádfürdőn.
Több mint 70 százalékos előrehaladás tapasztalható a korszerűsítési és villamosítási munkálatok terén a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő vasútvonal Kolozs megyei szakaszai közül kettőn, a harmadikon azonban jelentős a lemaradás.
Két rablással gyanúsított férfi került rekordidő alatt rendőrkézre, miután szerda hajnalban kiraboltak egy nagyváradi férfit a város egyik nonstop üzlete előtt.
Az Európai Bizottság közbelépését, és többek között a Nagyvárdnak járó európai uniós források befagyasztását kéri több civil szervezet egy, a uniós testületnek címzett levélben, miután a város önkormányzata idén sem engedélyezi a Pride-felvonulást.
Az uniós szabályozás, a közösségi akarat, valamint a többségi hozzáállás fontosságát emelték ki a résztvevők csütörtökön a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvésekről rendezett pódiumbeszélgetésén.
szóljon hozzá!