2011. november 03., 09:462011. november 03., 09:46
Ömlött a keserűség azokból az erdélyi görög katolikus lelkészekből, akik tegnap a Pro Europa Liga meghívására részt vettek a restitúciós folyamatot vizsgáló marosvásárhelyi konferencián. A felszólalásokból kiderült: nemcsak a visszaszolgáltatási törvény kidolgozása késik, a görög katolikusok a meglévő, szűkös jogi lehetőségekkel sem élhetnek. A felekezet Erdély-szerte több olyan bírósági döntésnek nem tudott érvényt szerezni, amely végleges és megfellebbezhetetlen. Mind a papok, mind a hívek nemcsak az ortodox egyház ellenállásába, de a hatóságok közömbösségébe vagy éppenséggel ellenséges magatartásába ütköznek – derült ki az eseményen.
Zaharie Fărcaş köhéri pap egy Görgény-völgyi esetet említett, ahol a jogerős ítélettel rendelkező görög katolikusok törvényszéki végrehajtó segítségével próbálták visszafoglalni a kásvai templomot, de a rendőrség és a faluba kivezényelt csendőrség megakadályozta. „Úgy tudom, a hatóságoknak a törvény életbe ültetését kell segíteniük és nem annak a megtagadását. Kásván fordítva történt: a rendőrök a templom közelébe sem engedték a híveket és a törvényszéki végrehajtót. Ketten meg arról beszéltek jó hangosan, hogy nem is ártana egy kicsit megbotozni a görög katolikusokat, vagy éjjel felgyújtani az imahelyüket” – mesélte Fărcaş atya. Felsőorosziban, ahol sikerült visszaszerezni az egyházi legelőket, mindmáig a községháza használja, és adja bérbe a környék juhászainak.
Vasile Ciulea dicsőszentmártoni esperes egy ortodox kollégája esetét mesélte el, aki egy kis faluban lemondott az egyik, már omladozó és rég nem használt templomról. Keresztény gesztusáért majdnem az állásával fizetett, és csak a hívek tudták megmenteni a gyulafehérvári püspök haragjától. „Évekkel ezelőtt három hajlékunkat sikerült visszaszereznünk, de a hatóságok azóta is megtagadják a telekkönyvezésüket” – panaszkodott a dicsői pap. Azt is megtudtuk, hogy a máramarosi Szaploncán, ahol a szent hajlékuktól megfosztott görög katolikusok 2003-ban telket vásároltak, még nem kezdhették el az új templom felhúzását, mivel az önkormányzat nem hajlandó kibocsátani az építkezési engedélyt.
A törvények, valamint a jogerős ítéletek semmibevétele nemcsak az egyházat, a civil társadalmat és a bírói testületeket is megbotránkoztatja. „Frusztráltak vagyunk, mert fölöslegesnek érezzük magunkat” – látta be Sonia Deaconescu, a Maros megyei törvényszék elnöke. A vészharangok megkongatása ellenére sem történik semmi. „Nyárádtőn az ortodoxok által körbeépített görög katolikus templom ügye immár világszerte ismertté vált. Itthon bírósági elnöki rendelettel állították le az építkezést. Amerikában Hillary Clinton is hallatta ez ügyben a szavát, mégsem történt semmi. Az ortodox egyház zavartalanul építkezik” – hozta fel a Marosvásárhelytől mintegy tíz kilométerre fekvő kisvárosi templom esetét Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke. Mint ismeretes, Nyárádtőn a görögkeleti felekezet képviselői a visszaigényelt templom köré kezdték építeni hagymakupolás templomukat, amelyet már be is fedtek, ezáltal teljesen körbeburkolva a régi templomot. Ennek kapcsán Dan Fodor marosvásárhelyi esperes is az ortodoxok által lebontott görög katolikus templomok sokaságát emlegette fel. Ugyanakkor hozzátette, számos más olyan visszaigényelt istenházáról tudnak, amelyet az ortodoxok megcsonkítottak, átfestettek, átépítettek, vagy éppenséggel újjászenteltek.
„A mai napig folyik templomaink átalakítása, szentképeink eltüntetése, megcsúfolása. Ilyen körülmények között nem is csoda, hogy számos ortodox egyházfő azt hangoztatja, hogy egyházunk a kommunisták által való betiltása teljesen jogos volt, a görög katolikus felekezet megszüntetésével igazság teremtődött” – sorolta sérelmeit Dan Fodor. Nagyvárad, Belényes, Kásva, Cege, Nyárádtő, Füzesmikola, Aranyosgyéres, Naszód csak egy pár erdélyi település, ahol a görög katolikus templomot az ortodoxok bekebelezték, átalakították, vagy éppenséggel lerombolták.
Ennél is szomorúbb, hogy a görög katolikus felekezet tagjainak meghurcoltatása „a túlvilágig terjed” – derült ki a tegnapi beszélgetésen. Nyárádtőn, a máramarosi Budfalván és a Vâlcea megyei Pesceanán az ortodox egyházzal összejátszó helyhatóságok megtiltották a köztemetők használatát és látogatását. Az olténiai falu görög katolikus hívei a piteşti-i táblabíróság jogerős ítélete ellenére sem használhatják a sírkertet. Hasonló helyzetben vannak a budfalviak is, akik nem tudnak érvényt szerezni a nagybányai törvényszék döntésének – áll a Romániai Demokrácia, Ember- és Munkajogok Irodája által készített tanulmányban. Zaharie Fărcaş köhéri lelkész megfogalmazásában mindez egy türelemjáték, amit „az ortodox testvéreik művelnek”. „Azt mondják, hogy nem haltatok meg mind a kommunista börtönökben, nem baj. Kivárjuk, amíg meghaltok a demokráciában” – állapította meg szomorúan a lelkipásztor.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.