2011. március 11., 09:412011. március 11., 09:41
Fekete Emőke lapunknak elmondta, a legtöbb pénzt, összesen 37 millió lejt a községi önkormányzatok kapnak javarészt az infrastruktúra fejlesztésére, de öt művelődési ház felépítését is támogatja a megyei önkormányzat. Ennek az összegnek 14 százaléka jut magyarlakta településekre, azaz pontosan annyi, ahány százalékos eredményt elért az RMDSZ a legutóbbi helyhatósági választásokon.
Az RMDSZ-es elöljáró arról is beszámolt, hogy a civil szervezeteknek összesen félmillió lejnyi támogatást ítélt oda a testület, az összegnek a 22 százaléka jut magyar rendezvényekre. Fekete Emőke szerint ez tavalyhoz képest előrelépésnek számít, ugyanis 2010-ben a megyei önkormányzat a keretösszeg húsz százalékánál is kevesebbet költött a magyar rendezvények támogatására. Hozzáfűzte: a támogatott magyar civil szervezetek közé tartozik a válaszúti Kallós Alapítvány, a Kincses Kolozsvár Alapítvány, amely például a Kolozsvári Magyar Napok megszervezésére költi majd a megítélt támogatást. Ezenkívül számos más rendezvényt, eseményt is támogatnak: köztük a Tordai Magyar Napokat, különböző falunapokat, illetve a Kolozs megyei RMDSZ és a Claudiopolis Egyesület által tavaly útjára indított Kulturális Karaván elnevezésű szórványprogramot is finanszírozzák.
Fekete Emőke arra is felhívta a figyelmet, hogy csütörtöki ülésén nemcsak a különböző támogatásokat hagyta jóvá az önkormányzat, hanem határozatban rögzítette a kolozsvári Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és az Octavian Goga Megyei Könyvtár igazgatóinak feladatkörét. A határozat szövegében az is szerepel, hogy a múzeumok igazgatóinak leltározniuk és digitalizálniuk kell a raktárban található műtárgyakat, mondta az alelnök, aki ezt jelentős előrelépésnek tartja.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).