
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2011. március 02., 09:112011. március 02., 09:11
150-200 ezer lejbe került az RMDSZ nagyváradi kongresszusának megszervezése, mintegy 35 ezer lejbe kerültek a szőnyegek, üléshuzatok és a szakszervezetek művelődési házában végzett javítások – közölte kedden Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ elnöke.
Szabó Ödön szerint a hétvégi RMDSZ-kongresszus 150–200 ezer lej között mozgó összköltsége csak becslés, a kiadások pontos összegét központi szinten összesítik. A kongresszus megszervezésén 240 önkéntes dolgozott, köztük 200 Bihar megyei és 40 kolozsvári. Szervezők egy-egy csoportja jelen volt azokban a hotelekben, ahol a mintegy ezer meghívott szállt meg. A kongresszuson 255 akkreditált újságíró vett részt összesen 95 sajtóorgánumtól, négy tévécsatorna pedig élőben közvetítette az eseményt. A kongresszus összes résztvevőjének kétnapos bérletet váltottak, amely az összes városi tömegközlekedési eszközre érvényes volt. Az ezer résztvevő ezenkívül kapott egy-egy, Nagyváradot bemutató könyvecskét is, mondta Szabó Ödön.
A helyi politikus szerint a kétnapos esemény alkalmával két kisebb incidens miatt kellett kihívni a mentőket. Szombaton egy Debrecenből érkezett újságíró ájult el a kongresszus helyszínén, de nem szorult kórházi kezelésre, perceken belül helyrejött. Szombat este élőzenét biztosítottak a kongresszus résztvevőinek a Körös-parti város négy legnagyobb szállodájában, ahol a legtöbb küldöttet elszállásolták, de sokan a népszerűbb helyi szórakozóhelyeket választották.
A Ramada szállóban a cigányprímás a hajnali órákban elájult, s miután a helyszínen orvosi kezelést kapott, hajnali 5-ig folytatta a muzsikálást.
„Kiválóan együttműködtünk a helyi hatóságokkal – a rendőrséggel, a csendőrség, a mentőszolgálat, valamint a parkolási felügyelet képviselőivel –, és örülünk, hogy egy ilyen kaliberű, ilyen szinten mediatizált eseményt sikeresen le tudtunk bonyolítani” – fogalmazott a szövetség Bihar megyei elnöke.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).