
Fotó: Bone Ewald
2012. január 09., 08:492012. január 09., 08:49
Az, hogy pontosan melyik óvodákra vár összevonás, és melyik marad meg jelenlegi formájában, várhatóan a helyi tanács mai rendkívüli ülésén derül ki. Biró Rozália elmondta: az átszervezésre egyfelől azért van szükség, mert az új tanügyi törvény megköveteli az önkormányzatoktól, hogy mihamarabb létrehozzák a településen belüli iskolahálózatot, amelyben az óvodáknak is szerepelniük kell, másrészt pedig azért, hogy az adminisztratív személyzet csökkenésével minél többet sikerüljön lefaragni a tanintézetek költségeiből. Kiderült: a fejkvóta szűkítése miatt a tavaly az iskolák kiadásaira elkülönített 15,7 millió lej helyett 2012-ben már csak 11 millió lej jut erre a célra.
Az RMDSZ-es elöljáró azt mondja, frakciója javasolni fogja, hogy a fennmaradó pénzt a lehetőségekhez mérten a városi költségvetésből pótolják. A váradi óvodák közül ugyanakkor sok működik létszám alatt – az előírás szerint egy kisdedóvóba nyolc csoportban legkevesebb 120 gyereknek kellene járnia. Az alpolgármester megígérte: a pedagógiai folyamatot nem érinti majd az átszervezés, ami – remélhetőleg – mindössze abban nyilvánul majd meg, hogy az óvoda bejárata fölött az eddigi felirat helyett a befogadó iskola neve lesz olvasható.
Az elöljáró szerint az RMDSZ-frakciónak az összevonásokra vonatkozó javaslatai elsősorban azt veszik majd figyelembe, hogy a magyar nyelvű oktatás ne szenvedjen kárt, ezért terveik szerint azok az óvodák, amelyekben román és magyar tannyelvű csoportok is működnek, vegyes tannyelvű iskolákhoz kerülnek. A három színmagyar óvodát az átszervezés remélhetőleg nem érinti, a két egyházi óvoda ugyanis már most iskolák keretein belül működik, az Orsolya-óvodának pedig néhány fő híján megvan a szükséges gyereklétszáma. A 28 váradi óvoda közül 17-ben működik magyar csoport, ezek közül háromban német is – a remények szerint ez utóbbiaknak is sikerül német oktatást is folytató iskolához kerülniük.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.