
Fotó: Pál Árpád
Több mint öt millió szál cigarettát, 2,5 tonna dohányt és a dohány feldolgozásához szükséges berendezéseket foglalt le a rendőrség egy európai művelet során, amely az illegális dohánykereskedelem visszaszorítását célozta.
2017. október 16., 15:572017. október 16., 15:57
A legnagyobb mennyiségű illegális árut Maros megyében kobozták el a hatóságok – tájékoztatott hétfőn az Országos Rendőr-főkapitányság.
A rendőrség közleménye szerint október 12-e és 15-e között egy országos ellenőrző akció zajlott. A művelet során a rendőrség 5 111 960 szál cigarettát, 2400 kilogramm dohányt, egy dohányőrlő gépet és három kisebb méretű cigarettatöltő gépet kobozott el – számolt be az Agerpres.
Az idézett forrás szerint a legnagyobb fogás Maros megyében történt, amely során mintegy 2400 kilogramm dohányt, 756 cigarettát, dohányőrlő és cigarettakészítő gépet foglaltak le a hatóságok.
A házkutatásokra október 15-én került sor. A nyomozás alapján kiderült, hogy 2015–2017 között
A közlemény szerint öt személyt hallgattak ki az ügyben, a nyomozás tovább folytatódik illegális dohányáruval való kereskedés gyanújával.
Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az európai szintű művelet 2017 októberében és novemberében zajlik Hansa & Hengist néven, és a Sárkány művelet része, amelynek keretében a román rendőrség külföldi partnerekkel dolgozik össze az Európai Unióban történő súlyos bűncselekmények leküzdésére.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
szóljon hozzá!