Hirdetés

Több Maros megyei településen leáll a vízellátás a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma miatt

Kis-Küküllő

Súlyos helyzet. A Korond-patak ismét jelentős mennyiségű sót szállít a Kis-Küküllőbe, ezért több helyen leáll a vízellátás

Fotó: László Ildikó

Leállítják a vízellátást a Maros megyei Dicsőszentmárton, Vámosgálfalva és Szászbogács településeken – jelentette be csütörtökön Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár. Jelezte egyúttal, hogy más megyékből, köztük Temes megyéből is szállítanak majd 30 000 literes lajtoskocsikat Maros megyébe. Az ivóvízzel kapcsolatos eddigi intézkedéseken túl pedig egy vízosztási programot készülnek kidolgozni az egész területre, ahol megszűnik a vízellátás.

Krónika

2025. június 12., 12:362025. június 12., 12:36

2025. június 12., 14:452025. június 12., 14:45

Mint arról beszámoltunk, a Maros megyei vészhelyzeti bizottság rendkívüli ülést tartott, mivel a Kis-Küküllőben jelentősen megnövekedett a sókoncentráció, amit a parajdi sóbányát elöntő Korond-patak okozott. „Tegnap óta a sótartalom ismét növekedni kezdett. Ennek hatására Marosvásárhelyen, a tegnap és ma reggel összehívott megyei vészhelyzeti bizottságban tartott megbeszéléseket követően

Idézet
Dicsőszentmárton, Vámosgálfalva és Szászbogács településeken teljesen elzárják a vizet.

RO-ALERT üzenetet adtak ki, amelyben elmagyarázzák a lakosságnak, hogy a vizet elzárják, és hogy minden háztartásban fel kell tölteniük a vízkészleteket, a vizet pedig a katazsztrófavédelem, a helyi hatóságok és a helyi vízmű fogja kiosztani” – mondta Arafat.

Hirdetés

Elmondta, hogy

más megyékből, köztük Temes megyéből is szállítanak majd 30 000 literes lajtoskocsikat Maros megyébe.

„Az ivóvízzel kapcsolatos eddigi intézkedéseken túl egy vízosztási programot fogunk kidolgozni az egész területre, ahol megszűnik a vízellátás” – közölte az államtitkár.

Sorin Megheșan, Dicsőszentmárton polgármestere csütörtökön közölte, hogy egy cég 25 ezer liter palackozott vizet adományozott a helyi közösség támogatására, amelyet óvodáknak, családi típusú gyermekotthonoknak és nyugdíjasoknak juttatnak el.

Raed Arafat hangsúlyozta, hogy

nem ajánlott az érintett folyóvizekből kifogott döglött halakat fogyasztani.

„A növekvő sótartalom halpusztuláshoz vezethet. Ha ez bekövetkezik, a lakosságnak egyértelműen azt tanácsoljuk, hogy ne fogyasszanak döglött halat” – mondta.

korábban írtuk

Tetézték a bajt: nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután elkezdtek a Korond-patak elterelésén dolgozni
Tetézték a bajt: nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután elkezdtek a Korond-patak elterelésén dolgozni

A parajdi sóbányát elárasztó Korond-patak elterelési munkálatait végző cég tevékenysége nyomán jelentős mértékben megnőtt a Kis-Küküllő sókoncentrációja – jelentette be Bíró Barna Botond, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.

Arafat azt is közölte, hogy a Parajdon kitelepített 27 személy még nem térhet haza. „Az evakuált emberek evakuálva maradnak. Csak a mikroszeizmikus érzékelők alkalmazása után hozhatjuk vissza őket, egy nagyon komoly elemzés után, az Európai Bizottság, az Európai Polgári Védelem szakértőinek ajánlása alapján” – hangsúlyozta. Leszögezte egyúttal:

az érzékelők megfigyelési időszaka akár hetekig is eltarthat.

„Ha az adatok megnyugtatóak lesznek, az emberek visszatérhetnek otthonaikba, a 45 kiürített házba, amelyek közül sok nyaraló, amelyben nem laktak” – tette hozzá. „Ahhoz, hogy ők visszatérhessenek, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a nagy teljesítményű megfigyelőrendszer bevezetése után biztonságban vannak. És ha bármilyen változás történik, akkor újra evakuálhatjuk őket” – mondta Arafat. Az államtitkár azt is elmondta, hogy szóba került a közelben lévő wellness-részleg megnyitása, ahol egy sósvizes medence van, de az egyeztetés után úgy döntöttek, hogy a területet zárva tartják, amíg a mikroszeizmikus monitoring rendszer kiépül.

korábban írtuk

Segíts Parajdon! – „Minden lej, minden forint és minden euró számít”
Segíts Parajdon! – „Minden lej, minden forint és minden euró számít”

Elindult a Segitsparajdon.ro honlap, ahol a helyi adománygyűjtésekbe lehet bekapcsolódni – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ.

Mint arról beszámoltunk,

nagy mértékben megnőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patak elterelésén dolgozó cég lebontotta a vízhozamlassító fenékküszöböket

– jelentette be Bíró Barna Botond, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Az elöljáró a felelősségi körök tisztázását követeli, és felvetette a szükségállapot bevezetésének lehetőségét is Parajdon. A Kis-Küküllő sótartalmának növekedése miatt várhatóan le kell állítani a gyulakutai és a dicsőszentmártoni vízművet, a lakosságot arra kérték, hogy tároljon vizet.

Mint ismeretes, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) által működtetett parajdi sóbányába május végén tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize, miután a heves esőzések nyomán lezúdult áradattal érkező hordalék elszakította a patak medrét védő geofóliát. A másodpercenként 50 köbméteres áradat három nap alatt teljesen elöntötte a több mint száz méter mély bánya valamennyi részlegét, a légúti betegségek kezelésére és látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is, ahol 1991-ben kezdődött meg a sókitermelés.

A parajdi sóbánya a Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az itt dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek megélhetése is függött. Azóta kormánytagok és nemzetközi szakértők is jártak a helyszínen, és elkezdték a Korond-patak elterelését, hogy ki lehessen szivattyúzni a vizet a bányából.

korábban írtuk

„Hogy az élet tovább menjen, meg kell menteni a sóbányát” – Riport a bányakatasztrófa sújtotta Parajdról (VIDEÓ)
„Hogy az élet tovább menjen, meg kell menteni a sóbányát” – Riport a bányakatasztrófa sújtotta Parajdról (VIDEÓ)

Elkeseredett, szótlan emberek, reményvesztettség és a hatóságok titkolózása jellemzi a sóbánya tragédiája utáni helyzetet Parajdon. Miközben újságírók lepték el a település utcáit, a helybéliek arra várnak, hogy ne ők legyen a figyelem középpontjában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
2026. november 04., szerda

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ

A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó

Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó
2026. november 04., szerda

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták

„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták
2026. november 04., szerda

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek

Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét

A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét
2026. november 03., kedd

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat

Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat
2026. november 03., kedd

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?

Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?
Hirdetés
Hirdetés