Hirdetés

Tízen kaptak „szatmári Oscart”

Kiosztották tegnap délután a szatmárnémeti filharmóniában a szatmári Oscarnak nevezett díjakat, ugyanakkor kitüntetésben részesítették az idei év emberét.

Babos Krisztina

2011. december 29., 08:162011. december 29., 08:16

 A Szatmár Megyei Tanács és a szatmárnémeti önkormányzat által szervezett közös év végi gálát idén negyedszer tartották meg. Míg a legelső alkalommal több mint 60 kitüntetést osztottak ki, most mindössze tíz olyan személy munkáját ismerték el, akik sokat tettek a városért, illetve a megyéért. Az oklevél mellé pénzjutalom és egy kis aranyszínű szobrocska is jár, ez utóbbit nevezték el nem hivatalosan Szatmári Oscarnak. Mint kiderült, azért csökkentették az elismerések számát, hogy növeljék ezek jelentőségét.

A díjra jelöltek felét a városi önkormányzat javasolta, öt személyt pedig a megyei tanács választott. Szatmári Oscart kapott idén Bader Tibor Németországban élő szatmári származású régész, valamint Erdős Judit műkritikus. Utóbbi esetében életműdíjnak is szánják az elismerést, ugyanis a művészeti múzeum munkatársa nemrég vonult nyugállományba. A szatmárnémeti színház román és magyar társulatának legidősebb aktív tagjai – Bessenyei István és Marcel Mirea –  is a díjazottak között voltak.

Öt tanár is elismerésben részesült: Claudia Popdan énektanári és kórusvezetői tevékenysége jutalmaképpen kapta a díjat, a nagykárolyi, szintén zenét oktató Deák Endrét pedig elsősorban a 30 éves, szakmai körökben igen elismert Collegium régizene- együttes alapításáért és vezetéséért tüntették ki. Ugyancsak kiemelkedő pedagógusi eredményekért vehetett át díjat (megosztva) Gheorghe és Rozalia Cosma, valamint Sorin Berindei. Denisa Mădălina Maxim, a Mihai Eminescu Gimnázium diákja a tantárgyolimpiákon elért eredményeiért kapott díjat, míg Bartincki Attila nagykárolyi karatézó személyében egy sportoló is bekerült az idei tíz kitüntetett közé.

Az év emberének 2011-ben Fógel László városi tanácsost, az RMDSZ frakcióvezetőjét választották a Szatmárnémeti Városi Sportklub női kosárlabdacsapatánál végzett tevékenysége elismeréseképpen. Muzsnay Árpád, a megyei tanács kulturális bizottságának tagja szerint ezzel akarták kifejezni, hogy a megyei tanács elismeri a sport terén elért eredményeket, és egyúttal ösztönözni kívánták a testület által újjáalakított Olimpia futballcsapatot, annak reményében, hogy jövőre nekik is adhatnak majd díjat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
2026. október 08., csütörtök

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?

Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?
Hirdetés
Hirdetés