
Kockázatok és mellékhatások. A vény nélküli gyógyszerek esetén is fontos kikérni szakember véleményét
Fotó: Haáz Vince
A vény nélkül kapható gyógyszerek és az áruházakban és interneten is hozzáférhető étrend-kiegészítők romániai forgalmazását szabályozná a Versenytanács. „A szabályozásra azért van szükség, mert a megfelelő tájékozódás, egészségügyi szakember véleménye nélkül szedett készítmények használata káros lehet az egészségre” – szögezte le a Krónika megkeresésére Szabó Péter, a Kovászna Megyei Gyógyszerészkamara elnöke.
2022. január 12., 08:532022. január 12., 08:53
A fogyasztók gyakran összetévesztik a vény nélkül kapható gyógyszereket az étrend-kiegészítőkkel, állapítja meg a hétfőn közzétett tanulmányában a Versenytanács, ezért kiegészítő szabályozások bevezetését javasolja az érintett hatóságoknak. Szabó Péter, a Kovászna Megyei Gyógyszerészkamara elnöke lapunknak kifejtette, gyakran kizárólag a besorolás a különbség, ugyanaz a hatóanyag gyógyszerként és étrend-kiegészítőként is megjelenik más megnevezés alatt. Éppen ezért
hiszen még a reklámokban is azt szajkózzák: „kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét”.
A Versenytanács tanulmánya szerint a vény nélkül kapható gyógyszerekről a lakosság általában kikéri az egészségügyi szakemberek, leginkább a gyógyszerészek véleményét, vagy saját korábbi tapasztalataira hagyatkozik, azonban az étrend-kiegészítők kiválasztása, megvásárlása esetén gyakran befolyásolják a döntést a világhálón olvasott vélemények.
Ezért a Versenytanács kötelezné az online forgalmazókat, hogy korlátozzák a hozzászólások lehetőségét, vagy ellenőrizzék azok tartalmát. Javasolják ugyanakkor, hogy jól látható módon, valamilyen vizuális jellel tegyék megkülönböztethetővé a gyógyszereket és az étrend-kiegészítőket, ezzel segítve a fogyasztók döntését. Arra is kitérnek, hogy az elmúlt években megugrott a vény nélkül vásárolható gyógyszerek és az étrend-kiegészítők forgalma, ami azt jelenti, hogy a lakosságot jobban foglalkoztatja a tüneti kezelés és a különböző betegségek megelőzése.
A fejfájásra, meghűlésre, köhögésre, izom- és ízületi fájdalmakra, emésztési panaszokra vásárolnak sok terméket. Arra is felhívják a figyelmet, hogy
Az étrend-kiegészítők a nagyáruházakban, drogériákban, gyógyszertárakban és az interneten is forgalmazhatók, a gyógyszerek többsége pedig csak patikákban, de itt is vannak kivételek. A Versenytanács arra is kitér, hogy nincs megfelelően szabályozva az értékesítés, a törvény nem elég egyértelmű.

A járványhelyzetben érezhetően fellendült a vitaminvásárlás, főleg a téli időszakban. Székely Dorottya dietetikust és Kósa Kázmér gyógyszerészt arról kérdeztük, melyek a nélkülözhetetlen vitaminok, és hogy ezek mennyire segítenek az egészség megőrzésében, a koronavírus-fertőzés megelőzésében.&a
A legfontosabb, hogy ne szedjünk se gyógyszert, se étrend-kiegészítőt a szomszéd javaslatára, a reklámok hatására – szögezte le Szabó Péter. Hozzátette, mindenképpen ki kell kérni az orvos, a gyógyszerész tanácsát arra vonatkozóan, hogy mit, és abból milyen mennyiséget, mennyi ideig kell vagy érdemes szedni.
„Nem lehet, de nem is kell megtanítani az embereknek, hogy mi a különbség a vény nélkül kapható gyógyszer és az étrend-kiegészítők között annál is inkább, hogy ez gyakran nem is jelent eltérést hatóanyagban, csak az engedélyeztetésben. Az emberek többségét ez nem is érdekli, de nem is tartozik szigorúan véve rájuk, hiszen ezek szakmai kérdések.
– részletezte a gyógyszerész. Példaként említette, hogy a Nurofen láz- és fájdalomcsillapító szuszpenzió étrend-kiegészítőként szerepel, miközben az Algin szuszpenziót, ami ugyanazt tartalmazza más néven, gyógyszerként ingyenes vagy kedvezményes receptre is felírhatják az orvosok.
Hasonló a helyzet a Nurofen lágy kapszulával és a Brufen tablettával. A gyógyszernek minősülő termékek elbírálása sokkal szigorúbb, sok termelő így játssza ki az engedélyeztetés szakaszait, hogy étrend-kiegészítőnek minősíti a terméket. Ugyanakkor a gyógyszerek árát az állam maximálja, meghatározott árnál drágábban nem lehet forgalmazni, miközben ez a korlátozás nem érvényes az étrend-kiegészítőkre. Így a Nurofen szuszpenzió 20–30 lej, az Algin 7 lej, 30 Brufen tabletta 7 lej, a 20 kapszula Nurofen 50 lej.
Fotó: Haáz Vince
Szabó Péter kockázatosnak tartja, hogy vény nélkül kapható gyógyszereket, étrend-kiegészítőket, vitaminokat lehet áruházakban, drogériákban, interneten vásárolni, hiszen túlzott szedésük veszélyes lehet. Azt tanácsolja, ha meg szeretnénk vásárolni a reklámban látott termékeket,
A patikákban dolgozók ha nem ismerik a terméket, utánanéznek. A magyarlakta vidékeken sokan néznek magyar televízióadókat, az ott látott reklámokból választanak terméket, ezeket nálunk általában más néven forgalmazzák, de a gyógyszertárban erre vonatkozóan is kaphatunk segítséget.
A gyógyszerész arra is felhívta a figyelmet, hogy ne dőljünk be az „egyet fizet, kettőt kap” típusú hirdetéseknek, hiszen a gyógyszerből vagy az étrend-kiegészítőből nem kell többet venni a szükségesnél, sőt lehet, hogy kárt okoz, ha az ajánlottnál nagyobb mennyiséget szedünk. Ezenkívül,
Másik gond, hogy az internetről vásárolt termékek esetében gyakran hiányos a tájékoztató, vittek már be a patikába olyan dobozt, melynek húszoldalas volt a kínai prospektusa, románul pedig csak annyi szerepelt, hogy „tabletta, és napi háromszori szedése javallott” – hívta fel a figyelmet a szakember, aki ilyen esetekben is mindenképpen a körültekintő tájékozódást és az egészségügyi szakember véleményének kikérését javasolja.

Háromból egy európai uniós (EU-) polgár (33 százalék) vallotta azt 2019-ben, hogy nem eszik naponta zöldséget és gyümölcsöt, és mindössze 12 százalékuk mondta azt, hogy elfogyasztja az ajánlott napi öt vagy ennél több adagot;
Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.
A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.
Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.
Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.
Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.
A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.
Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.
szóljon hozzá!