2011. április 05., 14:142011. április 05., 14:14
A két politikus – mint írják – örömmel értesült arról, hogy az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) hétvégi ülésén is megerősítették: a szövetség minden adólejjel és adóforinttal el tud számolni.
Mint arról beszámoltunk, Tőkés László kezdeményezésére Budai Gyula, a magyar kormány elszámoltatási biztosa korábban bejelentette: a magyar kormány által a határon túli magyar szervezeteknek és egyéb intézményeknek nyújtott állami támogatások ügyében is vizsgálatot indít.
Tőkés és Toró szerint „az nem is képezi kérdés tárgyát, hogy a magyarországi szociálliberális kormányzás alatt a Szülőföld Alap Erdélyre jutó támogatás-részét az RMDSZ kézi vezérlésű kuratóriumai klientúraépítésre használták fel. Ehhez elég csak egy felületes pillantást vetni az elmúlt évek nyertes pályázataira, illetve rámutatni az összegszerű aránytalanságokra”.
Az EMNT-vezetők szerint „érdemes megnézni például, hogy a nemrégiben a megszokott támogatás elmaradása miatt panaszkodó, egyébként az Orbán-kormányt folyamatosan célkeresztben tartó és
diktatúrát vizionáló bukaresti Új Magyar Szó, valamint elvtárshetilapja, az Erdélyi Riport
2005–2010 között mennyi magyar adóforintot emésztett fel – szemben az erdélyi magyar média többi részével”.
Az EMNT szerint az erdélyi magyarokat még ennél is jobban érinti és érdekli, hogy a román költségvetésből a magyar nemzeti közösségnek járó adólejekkel az RMDSZ ne csupán a Román Állami Számvevőszék felé, hanem az erdélyi magyar közösség, saját választóik, vagyis a romániai adófizetők felé is számoljon el. „Tegye ezt annál is inkább, mert »a legreprezentatívabb magyar szervezetkén« a saját magára szabott törvény értelmében a Szövetség a költségvetési pénzek kezelését teljes egészében magának sajátította ki”.
A felhívás aláírói felszólítják az RMDSZ új vezetőségét, hogy tételes formában, összegszerűen és öt évre visszamenőleg tegyék közzé:
– mennyi közpénzt kapott az RMDSZ, illetve – amíg a pártpénzre is igényt tartott – az általa a Kisebbségi Tanácsban megnevezett Communitas Alapítvány?
– ezen összegekből mennyit osztott vissza az erdélyi magyar közösségnek nyilvánosan; továbbá mekkora az az összeg, amit nem nyilvánosan jutatott „baráti igények” kielégítésére; végül pedig mennyit fordított saját működésére?
– az RMDSZ működési költségei összegszerűen milyen tételekből állnak?
– hogyan gazdálkodott az RMDSZ megbízásából további közpénzek fölött rendelkező Progress Alapítvány, az Iskola Alapítvány, továbbá a többi hasonló RMDSZ-háttéralapítvány?
– található-e politikus ezen alapítványok fizetési listáján, és amennyiben igen, milyen funkcióban, milyen teljesítményért mennyi illetményt vett fel politikusi fizetése mellett?
– a magyar és román közpénzek fölött rendelkező alapítványok utaltak-e adományokat az RMDSZ számlájára, és ha igen, mekkora összegeket?
Tőkés és Toró szerint „ elmúlt években nyomorba taszított erdélyi magyar választóknak” joguk van arra, hogy ezekre a kérdésekre konkrét válaszokat kapjanak, továbbá „a nyilatkozatok szintjén a »megújulás útjára lépett« RMDSZ-nek is hasznos lehet, ha működését a továbbiakban az átláthatóság jellemzi”.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!