Hirdetés

Testközelben az LGT

FÉLSZIGET Presser Gábor és társai koncertje zárta tegnap este az ötödik Félsziget Fesztivált. Tegnap estére, a lapzártánkkor rajtoló Lokomotív GT-koncerten csúcsosodott ki a hangulat a marosvásárhelyi Félsziget Fesztiválon – a korábbi napokon nem tapasztalt tömeg özönlött már kora délutántól a rendezvénynek helyet adó Víkendtelepre. Legtöbbjük az est és egyben a rendezvénysorozat fénypontjának ígérkező LGT koncertjére sietett, miközben a Félsziget is a harminc év után – talán utoljára – Erdélybe visszatérő LGT-re készült.

Gazda Árpád

2007. július 30., 00:002007. július 30., 00:00

A szervezők szerint tegnap estére – a bérletek és az elővételben megvásárolt napijegyek számából kiindulva – a látogatók száma elérte az 55 ezer főt.

A sport rajongóinak is tartogatott izgalmas pillanatokat a hétvége. Nem hiába hirdették a szervezők az ötnapos rendezvénysorozat másik fénypontjaként az RMDSZ–Miért labdarúgó-mérkőzést: míg az elmúlt években inkább kabaréba illő csetledezés-botladozás jellemezte a két politikusi nemzedék párharcát, idén mindkét fél nehéztüzérséggel és némi futballtudással felvértezve állt pályára. Akik meg maguk is fitogtatni kívánták rátermettségüket, szintén focizhattak, vagy éppen pókerezhettek, csocsózhattak az elmúlt öt nap során. A szervezők pedig elégedetten nyugtázták, az idei sportos félszigetelés vagy félszigetelő sportolás a tavalyinál is sikeresebbnek bizonyult. Olvassák el írásunkat!

 

 

Loksi: hangoláskor testközelben

 

Harminc év után újra Erdélyben az LGT

 

 

Szalmalángként aludhatott ki az a Marosvásárhelyhez kötődő szerelem, amelyről két hónappal ezelőtt Presser Gábor lelkendezett, miután megcsodálta a város utcáit és középületeit, ahol az alkalmi rajongók hada állította le egy-egy autogram erejéig. Májusban még azzal nyugtatta meg az egyik, aláírást vadászó nagymama korú hölgyet, hogy számára egyetlen autogram sem okoz gondot, hisz negyven év alatt jócskán beleszokott az aláíratgatásba.

A félszigeti fellépés előtt azonban sem az LGT frontembere, sem pedig társai nem engedtek magukhoz közel senkit. Az otthoni hosszas próbák fáradsága már a szombaton délután Vidrátszegen landoló repülőgép lépcsőin meglátszott. A zenekar tagjai még a kötelező protokolláris műmosolyról is megfeledkeztek, a tárt karok viszonzásáról nem is beszélve. Az őket fogadó négycsillagos President Szálloda recepciósa is megerősítette: a Lokomotív GT tagjai senkivel nem álltak szóba, felsiettek a szobáikba, majd elindultak a város egy másik vendéglőjébe vacsorázni. „Egyetlen autogramvadászt sem láttam a közelükben. Igaz, itt nagyon sok vendég megfordult, de a legtöbb valamelyik éttermünkben zajló lakodalomra érkezett” – tette hozzá Koncz Zsuzsa recepciós, a magyar zeneélet másik kiválóságának névrokona. Annyit azonban elárult, hogy a mintegy harmincfős stábbal érkező LGT-sek közül csak Presser Gábornak járt az egyágyas szoba. A loksisok elzárkózását Turoczki Emese, a fesztivál szóvivője azzal magyarázta, hogy az együttes kimondottan a tegnap esti eseményre koncentrált.

Harmincméteres távolságból azonban vasárnap kora délután több mint két órán át élvezhette a közönség a Loksi közelségét a Félszigeten. Az együttes tagjai ugyanis hosszasan hangoltak a nagyszínpadon, s a néha részletekben, néha egészben felhangzó slágerek bizony népes hallgatóságot csaltak a kora délutáni órákban a strandról legfeljebb a habsátor kedvéért elmozdulók köréből.

„Amatőrök – hangzott az egyik korai csápoló humorosnak szánt véleménye –, két órán keresztül itt kínlódni ebben a melegben. Ahelyett, hogy este felmennének a színpadra, benyomnának egy cédét, aztán indulhat a buli.” Ilyesmiről persze szó sem lehetett, Presser Gábor és csapata aprólékos gonddal készítette elő az esti fellépést. Elsősorban a dobok és a fúvósok késztették hosszas elégedetlenkedésre Pressert, de az ismételt állításokban cseppnyi türelmetlenség sem volt, sokkal inkább a tökéletességre való törekvés érződött bennük. Mindenesetre szórakoztató volt hallgatni Picit, amint rendre utasítja a fegyelmezetlenül össze-vissza szaxofonozó Somlót…

Ha az LGT-rajongókon múlt volna, természetesen az esti kezdésig hallgatják a Szálljon fel velem dallamrészleteit, vagy hallgatták volna Karácsony János előadásában, hogy mi minden is az, „ami élet”. Ebben egy első hallásra szokatlanul hangzó női vokál is segített, ami azonban csak néhány másodpercig csengett idegenül, utána inkább kíváncsiságot fakasztott, hogy vajon milyen meglepetéseket tartogat a várva várt Loksi-koncert.

Délután négykor a fúvósok a Carmina Burana egyik közismert részletével tesztelték még egyszer az erősítés minőségét – remekül hangzott, bármikor meghallgatnánk –, aztán az LGT tagjainak elszivárgásával egy időben fokozatosan a sörözők és gyorsetetők teraszai kezdtek megtelni. Egyrészt, mert enni is kell valamikor, másrészt, mivel valamennyi közélelmezési egység privát hangszóróiból megállíthatatlanul áradtak az LGT-számok. A Félsziget a harminc év után – talán utoljára – Erdélybe visszatérő Lokomotív GT-re készült.

Csinta Samu, Szucher Ervin


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
Hirdetés