Hirdetés

Területet veszít Kovászna megye

•  Fotó: Bíró Blanka

Fotó: Bíró Blanka

A háromszéki Bölön önkormányzata úgy döntött, lemond mintegy húsz hektár területről a Brassó megyei Szászmagyarós javára, hogy megoldódjék a háromszéki községbe törvénytelenül betelepült több száz roma család ügye.

Bíró Blanka

Jánossy Alíz

2011. március 01., 10:382011. március 01., 10:38

Ambrus Károly Brassó megyei alprefektus lapunk megkeresésére kifejtette, a szomszédos megyék kormányzati képviselői úgy gondolják, ez a megfelelő alkalom, hogy rendezzék a Bölön határába törvénytelenül betelepedett szászmagyarósi romák helyzetét. Első lépésben pontosan felmérték a területet, feltérképezték a telkeket, a házakat és számba vették a lakókat, úgy igazítják ki a két megye közötti határt, hogy a telket a rajta levő épületekkel együtt Brassó megye adminisztratív területéhez csatolják.

Ambrus Károly hangsúlyozta, a romák a Brassó megyei Szászmagyarós községhez tartozó Lüget falu lakóinak vallják magukat, tehát a határmódosítással a valós helyzethez alkalmazkodnak. Amint a területátadás megtörténik, a kormány elfogadja a javasolt határmódosítást, utcanevet, házszámot adnak a telepen levő ingatlanoknak, majd ez alapján új személyazonossági igazolványokat állítanak ki a határmódosítással „hazaköltözött” romák számára. „Minderre azért van szükség, hogy törvényesítsük a helyzetüket, és ők is élhessenek állampolgári jogaikkal” – fogalmazott a Brassó megyei alprefektus. György Ervin Kovászna megyei prefektus leszögezte, az érintett terület Háromszék felőli határán négyméterenként betoncölöpöket öntenek, kerítést húznak, hogy ebbe az irányba ne tudják folytatni a törvénytelen építkezéseket. Mint ismert, a kormány az elmúlt évben kibocsátott 64-es számú sürgősségi rendelet alapján a megyék határai közötti vitás kérdések lezárására március végéig adott haladékot.

Évtizedek óta zajlik a területfoglalás

Amint arról már többször beszámoltunk, a szászmagyarósi romák már a rendszerváltás előtt kezdtek építkezni a Brassó megye határához közeli Bölön község adminisztratív területén. Jelenleg a Kovászna megyéhez tartozó, mezőgazdasági területként telekkönyvezett húsz hektáron, 130 házban mintegy 600 szászmagyarósi roma él, akik Brassó megyei személyazonossági igazolvánnyal rendelkeznek. Időközben a bölöni gazdák kénytelenek voltak eladni a földjüket a betelepedett romáknak, hiszen úgysem tudták használni a tulajdonukat. Az elmúlt években a két megye prefektúrája több javaslatot is megfogalmazott a törvénytelenség rendezésére, azonban egyik megoldást sem sikerült gyakorlatba ültetni. Az egyik terv szerint Szászmagyaróson könnyűszerkezetű házakat építettek volna a „honfoglaló” romák számára, pénzhiány miatt azonban a javaslatot elvetették. Tervezték ugyanakkor, hogy a két megye közötti természetes határt képező Korlát-patak medrét szabályozzák olyan módon, hogy az érintett terület átkerüljön Brassó megyéhez, de ez a projekt is rendkívül költségesnek bizonyult, a háromszékiek szerint egymillió lejbe került volna. A frissen elfogadott mezsgyemódosításba beleegyezett a bölöni önkormányzat is, bár Sikó Imre polgármester közölte, jobban szerette volna, ha elköltöztetik a területfoglaló romákat, hiszen ők garázdálkodnak a földjeiken, lopják a termést.

Mezsgyevita Vrancea megyével is

Bár több vitás kérdés felmerült a megyehatár véglegesítése során, általában sikerül kompromisszumos megoldásokat találni, Vrancea megye elöljáróival azonban továbbra sem sikerült megállapodni, mert a területvitában érintett háromszéki önkormányzatok – Bereck, Ozsdola, Gelence és Zabola – nem fogadják el a jelenlegi mezsgyét. A föld- és erdő-viszszaszolgáltatások megkezdésekor kiderült, az 1968-as megyésítéskor több ezer hektárnyi, Háromszéken kiállított telekkönyvekben szereplő területet csatoltak Bákó és Vrancea megye közigazgatási területéhez. Az ügyben Kovászna megyei lakosok, közbirtokosságok, egyházak is érintettek. Bákó megyében a többéves eljárás eredménnyel zárult, a háromszéki tulajdonosoknak visszamérték az erdőket, legelőket. Vrancea megyében azonban folyamatosan akadályozzák a visszaszolgáltatást, és egyetlen négyzetméter területet sem adtak vissza a kovásznaiaknak. A megyehatár menti községek, az ozsdolai, gelencei, berecki és zabolai jogosultak hiába nyújtottak be több tucat visszaigénylési kérvényt, tulajdont igazoló iratokat az elmúlt tíz-tizenkét évben, Tulnici település önkormányzata és a Vrancea megyei földosztó bizottság azokat sorozatosan visszautasította. Megtudtuk, több mint négyezer háromszéki érintett az ügyben. Dimény Zoltán, Bereck polgármestere lapunknak elmondta, a megyésítés előtti dokumentumokból egyértelműen az derül ki, hogy 1968-ban Kovászna megyét megcsonkították, a jelenlegi határt pedig nem tudják elfogadni, aláírásukkal szentesíteni. „A határ menti háromszéki községek több mint egy évtizede harcolnak a jussukért, a Vrancea megyébe szakadt erdőkért. Telik az idő, hatalmas összegeket áldozunk erre a célra, az eddigi próbálkozásaink azonban szélmalomharcnak bizonyultak” – fogalmazott Dimény Zoltán. A berecki polgármester felháborítónak tartja, hogy a Vrancea megyei földosztó bizottság semmibe veszi a háromszéki telekkönyveket, és golyóstollal írt végrendeletek, ugyancsak golyóstollal írt, Ştefan cel Mare fejedelemnek tulajdonított adománylevelek alapján adja át a Vrancea megyei Tulnici lakóinak a háromszékiek erdeit.

Kovászna megye egyébként két másik szomszédjával is vitázik a megyehatárok miatt. A legnagyobb gondok Buzău megyével vannak: Zágon és Gura Teghii, Zágon és Siriu, illetve Szitabodza és Siriu község között a szomszédos megye érintett önkormányzatai nem fogadják el a Kovászna megyei települések által javasolt határt. A Hargita megyével közös határon a csíkszentimrei közbirtokosság és az erdővidéki Olasztelek tart igényt ugyanarra az erdőre.

Hargita megye is területet követel

Hargita megyében sem jobb a helyzet, a megyei önkormányzat itt is évek óta határegyeztető megbeszéléseket, vitákat folytat a megyehatár vonalainak módosítása miatt. A székelyföldi megye Neamţ, Bákó és Brassó megyékkel kívánja rendezni a mezsgyejelöléssel kapcsolatos kérdéseket. „Brassó megyével rövidesen megoldódhat a területkérdés, mert sikerült egyezségre jutnunk” – közölte a Krónikával Ladányi László, Hargita megye prefektusa, kifejtve, hogy sajnos hasonló eredményről nem számolhat be Neamţ és Bákó megye vonatkozásában. Mint mondta, ott lesz komoly gond, ahol már per zajlik az ügyben, példaként a Békás-szoros tulajdonjogával kapcsolatos vitát említette. Egyébként létrehozták a szakemberekből, helyi és megyei önkormányzati megbízottakból álló közös bizottságot, amelynek az a célja, hogy olyan megoldást találjon, ami mindkét fél számára elfogadható. „Sajnos, a legutóbbi találkozón sem sikerült végső döntést hozni” – magyarázta Ladányi, kifejtve, hogy a több mint két hete történt találkozón csupán egy olyan döntés született, hogy mindkét megye képviselői beküldik a javaslataikat az Országos Kataszteri Hivatalhoz, és mindaddig, amíg a két megye közt zajló perben nem születik végleges döntés, azt a változatot fogadják el, amelyet a kataszteri hivatal javasol.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés