
Szimpátiatüntetést tartott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) a budapesti román nagykövetség előtt vasárnap szabadságot követelve a kézdivásárhelyi Beke Istvánnak, akit a román hatóságok merényletkísérlet gyanújával előzetes letartóztatásban tartanak.
2015. december 07., 12:352015. december 07., 12:35
2015. december 07., 13:332015. december 07., 13:33
Zagyva György Gyula, a HVIM társvezetője felszólalásában azt mondta: nyilvánvaló, hogy nincs semmi bizonyíték Beke István ellen. Véleménye szerint a román hatóságok akciója a magyarok megfélemlítését, az erdélyi autonómiatörekvések elnyomását szolgálja.
A mozgalmi vezető úgy gondolja, a magyar emberek közös felelőssége, hogy kiálljanak a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének elnöke mellett, és arra buzdította a jelenlévőket, hogy terjesszék a közösségi oldalakon a történteket, mert ha az nagy visszhangot kap, akkor Beke István kiszabadulhat.
A tüntetésen résztvevő mintegy kétszáz ember székely, magyar, HVIM-es és árpádsávos zászlók alatt demonstrált. Kifeszítettek egy nagy, „Szabadságot Beke Istvánnak\" feliratú transzparenst, az egyik résztvevő pedig egy olyan táblát tartott, amire az „Én vagyok Beke István, ti vagytok terroristák” szöveget írták.
A szervezők perselyes gyűjtést indítottak a kézdivásárhelyi mozgalmi vezető családjának megsegítésére, valamint csillagszórókat osztottak a résztvevőknek, amivel arra céloztak, hogy véleményük szerint a Beke Istvánnál talált tárgyak is körülbelül ennyire veszélyesek.
A bukaresti táblabíróság kedden harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, akit az ügyészség merénylet előkészítésével gyanúsított meg. A romániai főügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes főosztálya (DIICOT) azt állította, hogy a kézdivásárhelyi férfi házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényen. A 40 éves férfinál tartott házkutatások során azonban a hatóságok csak petárdákat találtak.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!