Hirdetés

Romántanulás telefonos alkalmazással? – Divatosak, de nem túl hasznosak a magyarok számára nyelvleckét kínáló appok

•  Fotó: Képernyőmentés

Fotó: Képernyőmentés

Minden évben előkerülnek az érettségi, illetve a képességvizsgák időszakában a románnyelv-tanítás hiányosságai, hogy az erdélyi magyar gyerekek, fiatalok számos nehézségekkel küzdenek ezen a téren. Viszont hiába járnak le a vizsgák – kinek-kinek sikeresen vagy sikertelenül –, a probléma marad, fiatal felnőttek lépnek ki az életbe vagy folytatják tanulmányaikat úgy, hogy nem beszélnek megfelelően – vagy nem érzik úgy, hogy eléggé tudnak – románul. Bár számos internetes, telefonos alkalmazás áll a rendelkezésükre, ezek hatékonysága kívánnivalót hagy maga után.

Tóth Gödri Iringó

2024. január 30., 09:512024. január 30., 09:51

Különböző magyar Facebook-csoportokban időről időre előkerül a román nyelvtanulás témája. A dolog érdekessége azonban az, hogy nem diákok akarnak túlesni, átesni egy vizsgán, hanem felnőttek vélekednek úgy, hiába élnek Romániában, mert a román nyelvtudásuk húsz-, harminc-, negyven-, ötvenévesen is csiszolásra, fejlesztésre szorul. A kérdésekre, bejegyzésekre adott válaszokból kiderül, hogy sokaknak van tapasztalata a témában, ugyanakkor az is, hogy bár tanfolyamok, magántanárok terén is széles a kínálat – főleg Erdély nagyvárosaiban –,

egyre többen választanak valamilyen ingyenes online, telefonos alkalmazást, hiszen ezzel időt és pénzt spórolnak, illetve kevésbé érzik magukat kellemetlenül amiatt, hogy Romániában élve nem tudnak megfelelően románul.

Hirdetés

A nemzetközi szinten elismert appok, programok közül nem mindegyik kínál románnyelv-tanulási lehetőséget, így például a Rosetta Stone sem, de

az egyre népszerűbb Doulingo, melyet sokan használnak angoltudásuk elmélyítésére is, már igen.

Ám akad egy kis hátránya: csak angol nyelven tanulhatunk meg általa románul. Ha ezen az „apróságon”, mármint az angol nyelvtudás szükségességén túl tud lendülni a felhasználó, lehetőség van szókincsbővítésre, illetve a társalgások könnyebbé tételére is különböző feladatok révén. Mint a legtöbb ilyen alkalmazás esetén, a használatot itt is lehet teszttel kezdeni, hogy a felhasználó megismerje saját nyelvtudásának szintjét, de a teszt feltűnően egyszerű, illetve a feladatok is nagyon apró lépésekkel haladnak előre.

Egy másik opció a Román Tanár nevű applikáció, melyet kifejezetten magyar nyelvű felhasználók számára dolgozták ki.

Ennek az alkalmazásnak a rövid tesztje meglepően gyorsan és egész pontosan megsaccolja, hogy a felhasználónak a 100 szint közül hol érdemes kezdenie. Ebben külön nyelvtani leckék is helyet kaptak, illetve mindennapi témák is. A Csíkszerdában kidolgozott applikációt a Google Play áruházban található értékelések alapján többnyire azért kedvelik, mert magyarul ad lehetőséget a romántanulásra.

•  Fotó: Pixabay Galéria

Fotó: Pixabay

Ugyancsak magyarul lehet elsajátítani a román nyelvet a Román Fun Easy Learn elnevezésű alkalmazással, mely az előbbiekhez képest kissé gyengébbnek tűnik. Használata megkezdéséhez nem szükséges tesztet elvégezni, így egy általános szintet vesz alapul, ami valószínűleg nem felel meg mindenkinek. Egy másik lehetőség a Mondly Romanian app használata, mely csak egy hétig ingyenes, utána fizetőssé válik, s mely igyancsak nem köti teszthez a tanulást. Ennek ellenére akinek nehézségei adódnak a nyelvvel, az tényleg hatékonyan bővítheti vele a szókincsét, akár olyan témákhoz kapcsolódva, mint például az orvosi vizsgálat vagy a sürgősségi ellátás, melyek a mindennapi életben is hasznosak lehetnek.

Ha valaki az online tanulás szerelmese, de nem a mobilos applikációké, akkor a YouTube-ot is segítségül hívhatja a nyelvlecke folyamata során.

Ám például az olyan tartalmak esetében, mint a Román kezdőknek 100 fejezetben (a Tanuljon 50 nyelvet című videósorozat része), már fél perc utána a „falra mászik” a magyar hallgató, hiszen a bevezető magyar mondatok sem igazán helyesek. Egyértelmű, hogy mesterséges intelligencia köré épített videóról van szó, aminek mind a pontosság, mind a hangsúlyozás terén akadnak hátrányai.

Hasznosabbak tudnak lenni a román anyanyelvű tartalomkészítők nyelvtanulásra szánt csatornái, hiszen a felhasználó által hallott hangsúly, a kiejtés rendben van, illetve egy beszélt – nem pedig írott, akadémiai – nyelvet sajátíthatnak el.

Például a Learn Romanian Podcast csatorna vloggere azoknak próbál segíteni, akik már kicsit konyítanak a román nyelvhez, de nem a „hétköznapi” verzióját beszélik. Kitér szinte archaizmusnak vagy tájnyelvnek tekinthető nyelvi fordulatokra is, hogy azokat is értse a románul tanuló.

•  Fotó: Képernyőmentés Galéria

Fotó: Képernyőmentés

Bár az online opciók sokak számára jelentenek nagyszerű segítséget a nyelvtanuláshoz, a területen még sok a hiányosság, és csodákat nem lehet várni ezektől. Hiszen

bár azt megtanulhatja a felhasználó, hogy viszonylag helyes román kiejtéssel elmondja az orvosnak, a hasánál fájdalmat érez, egyetlen app sem jut el egy haladóbb szintre, aminek segítségével mondjuk azt is elmondhatná, hogy a mandulája táján tompa fájdalmat érez és be van dugulva az orra.

Noha létezik törekvés arra, hogy a romániai magyaroknak naprakész, a digitalizációval összhangban lévő online, telefonos alkalmazásokat kínáljanak a „lemaradásuk” behozása érdekében, látszólag a szoftverfejlesztők úgy tekintenek a román nyelvre, mint bármely más idegen nyelvre. És nem érzik, hogy a többség nem az alapszintű romántudását akarja felfejleszteni kicsit, hanem a „nem adnak el” és „elemezni tudom a Luceafărul”-t típusú tudását szeretné olyanná alakítani, hogy képes legyen disznókarajt, marhabélszint és csillagcsavarhúzót kérni, vásárolni az üzletben.

Ugyanakkor érdemes azt is megemlíteni, hogy miközben a világnyelvek estében léteznek olyan appok, amelyek segítenek mondjuk egy amerikai egyesült államokbelinek elsajátítani a brit akcentust vagy egy mexikóinak a castellanót (ezt tartják a legspanyolabb spanyolnak), esetleg a svájci németnek a Hochdeutschot (a legtisztább német), addig olyan appot még nem fejlesztettek ki, amely a román akcentus elsajátítását segítené. Pedig nagyon sok erdélyi magyar hasznát venné.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Szilveszter előtt csaptak le a rendőrök: tonnányi pirotechnikai eszközt foglaltak le Kolozsváron

Mintegy 1700 kilogramm illegálisan forgalmazott pirotechnikai eszközt kobzott el a hétvégén a kolozsvári rendőrség egy 65 éves nőtől. Az ügyben bűnvádi eljárás indult.

Szilveszter előtt csaptak le a rendőrök: tonnányi pirotechnikai eszközt foglaltak le Kolozsváron
2025. december 22., hétfő

Ittasan, jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal: őrizetben egy szilágysági férfi

Három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a krasznahorváti férfit, akit a krasznai rendőrőrs egyenruhásai vasárnap délután 24 órára őrizetbe vettek. Az egyik vád ellene, hogy ittasan vezetett.

Ittasan, jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal: őrizetben egy szilágysági férfi
2025. december 22., hétfő

Fogarason elkészült az evangélikus egyház oktatási központja a magyar kormány támogatásával

A Brassó megyei Fogarason hivatalosan átadták az evangélikus egyház óvodáját és oktatási központját.

Fogarason elkészült az evangélikus egyház oktatási központja a magyar kormány támogatásával
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Fényfestés Sepsiszentgyörgyön: háromezer gyermekrajz a színház homlokzatán

Soha nem látott érdeklődés övezte idén Sepsiszentgyörgy hagyományos karácsonyi fényfestését.

Fényfestés Sepsiszentgyörgyön: háromezer gyermekrajz a színház homlokzatán
2025. december 22., hétfő

Házalók csaptak be nyugdíjasokat Fehér megyében – Rendőrségi akció vetett véget a csalássorozatnak

Magukat Maros megyei építőmunkásoknak kiadó házalókat vettek őrizetbe a hétvégén az alsógáldi (Galda de Jos) rendőrök, miután a környéken több idős embert is becsaptak. A négy férfit csalás és lopás bűncselekményének elkövetés&

Házalók csaptak be nyugdíjasokat Fehér megyében – Rendőrségi akció vetett véget a csalássorozatnak
2025. december 22., hétfő

Lehetnek vidékek, ahová igazi telet visz az angyal

A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással.

Lehetnek vidékek, ahová igazi telet visz az angyal
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Hazatérő vendégmunkások miatt óriási a forgalom az A1-en, alternatív útvonalakat ajánl a rendőrség

Nehezen halad a forgalom az A1-es autópálya dél-erdélyi szakaszán, a marzsinai (Margina) csomópont térségében, a sztráda 426-os kilométerszelvényénél, mivel megnőtt a Romániába belépő járművek száma a Nagylak–Bukarest irányú sávon.

Hazatérő vendégmunkások miatt óriási a forgalom az A1-en, alternatív útvonalakat ajánl a rendőrség
2025. december 20., szombat

Súlyos baleset Kovászna megyében: hét autó rohant egymásba

Hét személygépkocsi ütközött össze szombaton kora délután a 11-es országúton, a Kovászna megyei Dálnok környékén; öt személyt – négy felnőttet és egy gyermeket – kórházba szállítottak.

Súlyos baleset Kovászna megyében: hét autó rohant egymásba
2025. december 20., szombat

Halálos munkabaleset történt Temes megyében

Két munkás lezuhant szombaton egy állványról, miközben javításokat végeztek egy házon a Temes megyei Széphelyen (Jebel); egyikük meghalt.

Halálos munkabaleset történt Temes megyében
Hirdetés
Hirdetés