
Kelemen Hunor tart attól, hogy az elkövetkező hetekben módosítják a választási törvényt, és kétfordulós önkormányzati választásokat tartanak júniusban Romániában. Az RMDSZ elnöke egy szerdai kolozsvári sajtóbeszélgetésen – amelyre a Krónikát nem hívták meg – adott hangot aggodalmainak.
2016. január 27., 18:062016. január 27., 18:06
Az MTI beszámolója szerint aggályosnak tartotta, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) három hónappal a választási kampány kezdete előtt akarja módosítani a választójogi törvényt, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) olyan jelzéseket tesz, amelyek arra utalnak, hogy nem akarja ezt megakadályozni.
Elmondta: az RMDSZ által megszerezhető polgármesteri mandátumok mintegy tíz százaléka múlik azon, hogy egy- vagy kétfordulós lesz a polgármester-választás. Két forduló esetén ugyanis magyarellenes koalíciók alakulhatnak a második fordulóra a versenyben maradt RMDSZ-es jelöltekkel szemben. Úgy vélte, a parlamenti többséget adó PSD-nek bizalmatlansági indítványt kellett volna kilátásba helyeznie a Cioloş-kormánnyal szemben, ha a kabinet sürgősségi kormányrendelettel módosítaná a választási törvényt. Hozzátette, egy ilyen bizalmatlansági indítványt az RMDSZ is megszavazna.
Kelemen Hunor elmondta, többek között a választási törvény egyik pontatlansága miatt nem támogatja, hogy Marosvásárhelyen a magyar pártok összefogása a közös polgármesterjelölt-állításon túl közös önkormányzati jelöltlistájára is kiterjedjen. A törvény egyik cikkelye ugyanis arról rendelkezik, hogy a kisebbségi szervezetek csak a saját választási jelük alatt állíthatnak jelöltlistát. Hozzátette, hogy – bár a kitétel ellentmond a törvény más rendelkezéseinek – ha a vásárhelyi magyarság koalíciós listát állítana, azt kockáztatná, hogy ellenfelei egy bírósági eljárással kiiktatják a magyar jelöltlistát a választási versenyből.
Ugyanakkor kijelentette: bátorítja Ráduly Róbertet, Csíkszereda tavaly lemondott polgármesterét, hogy vállaljon újabb jelöltséget. Hozzátette azonban, hogy az esetleges indulása kockázatot is jelentene, mert ha a jelöltállítás és a választás közötti időszakban születne olyan ítélet a hivatali visszaéléssel vádolt politikus ügyében, amely eltiltja őt a köztisztségek vállalásától, az RMDSZ jelölt nélkül maradna.
Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta, az RMDSZ idén is a tagjaira, tisztségviselőire bízza, hogy eleget tesznek-e a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) meghívásának, és részt vesznek-e a székely szabadság napján március 10-én Marosvásárhelyen tartandó tömegmegmozduláson. Hozzátette, az RMDSZ március 15-én szervez ünnepi rendezvényeket.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!