
A diákokat arra is rávezették, hogy milyen tanulási technikákat érdemes alkalmazni
Második alkalommal szervezték meg a Mentor Klubot, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tehetséggondozó programját, amelynek keretében a felvételt nyert diákok egy teljes tanéven keresztül vehettek részt olyan előadásokon és műhelymunkákon, amelyek az úgynevezett puha faktorok (soft skillek) fejlesztését hivatottak elősegíteni.
2018. május 10., 11:232018. május 10., 11:23
2018. május 10., 11:252018. május 10., 11:25
A puha faktorok – például a megfelelő kommunikációs készség, a csapatban való munka képessége, vagy a konfliktusos helyzetek hatékony kezelése – olyan személyes komepetenciák, amelyek ma már legalább annyira fontosak a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedéshez, mint a szakmai felkészültség és a tárgyi tudás. Az egyetemi évek alatt a hangsúly elsősorban az utóbbin van, a puha készségek elsajátítása pedig jellemzően háttérbe szorul.
A szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatása szerint a program második kiadása összesen tíz ilyen témakört kínált a 25 résztvevő számára, akiket egy előzetes felvételi után választották ki, amelyen a beküldött önéletrajzokat és karrierterveket értékelték.
A témakörök kiválasztása során kiemelt szempont volt, hogy ezek olyan készségek fejlesztését célozzák meg, amiket a résztvevők egyrészt egyetemi éveik alatt, másrészt pedig a munkaerőpiacon való elhelyezkedés során egyaránt tudnak hasznosítani. A diákok így nem csak ahhoz kaptak segítséget, hogy miként tudnak egy hatásos prezentációt előkészíteni, illetve milyen tanulási technikákat érdemes alkalmazni, hanem többek között arra is, hogy milyen módszereket alkalmazhatnak különböző tárgyalási helyzetekben, vagy miként tudják a saját „személyes márkájukat” hatékonyabban felépíteni.
Az előző kiadáshoz képest a résztvevők és a képzési tematikák száma mellett a foglalkozásokat tartó trénerek száma is jelentősen bővült. A második kiadás képzői voltak: Benedek István, Benkő Ilona, Csonta András, Dániel Botond, Fugel Edina, Kádár Magor, Könczei Zsolt és Krippán Kinga. A kétheti rendszerességgel szervezett foglalkozások mellett a Mentor Klub második kiadásával egy alumni rendszer is elindult, ahol az előző évben végzett klubtagok dolgozhattak együtt egy közös projekten.
A Mentor Klub harmadik kiadása várhatóan 2018. októberében indul. A program továbbra is szakiránytól függetlenül minden diák számára nyitott, aki alap- vagy mesterképzéses tanulmányokat folytat a kolosvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!