Hirdetés

Tanügyi tisztségeket kér az RMDSZ

Az oktatásügyi törvény alapján a tanfelügyelőségeknek konzultálniuk kell a kisebbségek parlamenti képviseletével a kisebbségi oktatást érintő döntések kapcsán, így az RMDSZ aktívan bele kíván szólni a szervezési kérdésekbe – jelentette ki Nagyváradon Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

Krónika

2014. augusztus 10., 21:122014. augusztus 10., 21:12

A megyei tanfelügyelőség által a szakminisztériumhoz benyújtott javaslatok kapcsán hangsúlyozta, hogy az iskolaigazgatói és aligazgatói, illetve tanfelügyelői posztokra már legalább hat éve nem írtak ki versenyvizsgát, így négyéves mandátum helyett egy évre szóló ideiglenes kinevezések történnek. Szabó (képünkön) elmondta, amíg ezeket a vizsgákat nem írják ki, addig az RMDSZ beleszól a kinevezésekbe.

„Nyilván olyanokat fogunk javasolni, akik nem rombolják a rendszert. Annak a kinevezését viszont nem lehet elutasítani, aki megnyeri a versenyvizsgát” – szögezte le. A parlamenti képviselő érdeklődésünkre rámutatott, hogy az építő kritikát nem tekinti támadásnak, egy olyan személyt viszont már nem támogatna igazgatói posztra, aki például ellenzi az önálló magyar iskolák működését.

„Nem lehet igazgató valaki, aki nem erősíti a hálózatot, hanem gyengíti azt” – vallja. Meggyőződése, hogy a Bihar megyei magyar oktatásért sokat tett az RMDSZ az elmúlt évek során, most pedig országos szinten egyedüliként kérvényezték, hogy a magyar osztályokban román nyelvet oktató tanárok munkájáért felelős magyar tanfelügyelőt is kinevezzenek.

A tanügyi tárcához jóváhagyásra elküldött tervezetben a már jelenleg is meglévő magyar igazgatói és aligazgatói tisztségek száma bővülne, Belényesbe, Tenkére, Révre és a váradi művészeti gimnáziumba kértek magyar aligazgatót.

A már meglévő intézményvezetőket csak azok felmondása esetén cserélik le. A megyei tanfelügyelőségen a már meglévő posztok mellett igényeltek egy humán erőforrásért és a tantervért felelős magyar tanfelügyelői tisztséget, és kérték egy magyar informatikus kinevezését. A szaktárca várhatóan két héten belül dönt a Bihar megyei tanfelügyelőség által beküldött struktúráról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Mitől erős az AUR? Nem a magyarellenesség rajzolja ki a fő törésvonalakat

Miközben az AUR látványos előretörése sokak szemében a nacionalizmus és a magyarellenesség visszatérését jelzi, egy friss országos kutatás szerint a román társadalom politikai megosztottságát ma már nem elsősorban az etnikai kérdések alakítják.

Mitől erős az AUR? Nem a magyarellenesség rajzolja ki a fő törésvonalakat
2026. június 10., szerda

Megújult az egykori apátsági épület és templom, elkészült a zarándokközpont Szentjobbon

Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.

Megújult az egykori apátsági épület és templom, elkészült a zarándokközpont Szentjobbon
2026. június 10., szerda

Fiktív ukrajnai menekültekkel szerzett több száz ezer lej közpénzt egy férfi

Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.

Fiktív ukrajnai menekültekkel szerzett több száz ezer lej közpénzt egy férfi
Hirdetés
2026. június 10., szerda

A medvék már nem csak az élőket zavarják, a temetőben is garázdálkodnak

Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.

A medvék már nem csak az élőket zavarják, a temetőben is garázdálkodnak
2026. június 09., kedd

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon

A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon
2026. június 09., kedd

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni

Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány

Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány
2026. június 09., kedd

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében

Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében
2026. június 09., kedd

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye

Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye
Hirdetés
Hirdetés